A tavalyi esztendőben több mint 308 ezer telefonhívás futott be az éjjel-nappal működő PEDITEL telefonos gyermekorvosi ügyfélszolgálat orvosaihoz. A legtöbbször a gyermek lázas állapota miatt fordultak a szülők a gyermekgyógyászokhoz, de sokan aggódtak hasmenés, kiszáradás miatt is. A kolozsvári gyermekklinikán, amelyik a PEDITEL szolgálatot működteti, 15 gyermekgyógyász váltja egymást és igyekszik segíteni az aggódó szülőknek. A PEDITEL 1791-es és a +40377.771.111-es telefonszáma (utóbbit a külföldön élők is tárcsázhatják) hívásakor a szülők a tünetek ismertetése után gyermekgyógyász orvosoktól kapnak szakvéleményt, de persze szükség esetén, ahogyan a tavalyi statisztikákból is kitűnik, a sürgősségi osztályra irányítják őket. Ráadásul a 1791-es szám az egész ország területéről hívható — így Szatmár megyéből is. A PEDITEL szolgálat orvosait a tervek szerint a közeljövőben már videohívás keretében is el lehet majd érni, ehhez pedig Android és iOS rendszeren is elérhető applikáció készül. Az orvosok reményei szerint a telemedicina rendszer segítségével még több aggódó szülő számára elérhetővé válnak. B.K.