Vidék

Gyermekek horgásztak Darán

2014.08.12 - 10:35

 

Több mint 60 gyerek — köztük állami gondozottak — vett részt vasárnap a szamosdarai halastavon rendezett horgászversenyen, melyet immár hatodik alkalommal szerveztek meg két korosztályban.

Immár hatodik alkalommal rendezték meg gyerekek számára a hagyományos horgászversenyt Szamosdarán, ahol két korosztályban, a 8–12 évesek és a 12–16 évesek kategóriájában mérték össze tudásukat az indulók. A Szatmári Sporthorgász Egyesület égisze alatt, a Márka Ramóna főszervező által menedzselt viadalon végül 63 fiú és lány ragadott horgászbotot, hogy megmutathassa ügyességét a darai halastó partján.

Tepfenhart Adalbert, az egyesület vezetője elmondta, a mezőnyben volt mintegy 20 állami gondozott gyerek is Szatmárnémetiből és Halmiból, akik közül a nagyobbaknál Rézműves Teréz dobogóra is állhatott. „A gyerekek nagyon lelkesek voltak, élvezték a versenyt, az idő is kegyes volt hozzánk, habár a vége felé már igencsak kezdett meleg lenni. De még így is jobb volt, mintha az eső áztatta volna el a versenyt, mert bizony eddig már négyszer is, Forma–1-es szóhasználattal élve esős futamon kellett összemérniük a tudásukat a gyerekeknek” — nyilatkozta lapunknak Tepfenhart. Az egyesület vezetője még hozzátette, a viadal 2 óráig tartott, ennyi idő alatt az összfogás szerint alakult ki a végeredmény. „Persze ilyen korban nem kell többkilós mennyiségekre gondolni, a nagyobbaknál az első helyezett kicsivel több mint fél kilogrammot horgászott össze, de a lényeg és a nagy élmény az volt, ha már horogra akadt egy akármilyen kicsi hal. A fogást meghatározta a rutin is, a kezdők mellett voltak olyanok is, akik már negyedik, ötödik alkalommal indultak” — jegyezte meg Tepfenhart, aki még hozzátette, etetőanyagot mindenki ingyen kapott, az állami gondozottaknak egy szakcég biztosította a felszerelést, a többiek saját bottal horgásztak.

A verseny dobogósai, 8–12 évesek: 1. Marghitaş Bogdan, 2. Barakonyi Dominik, 3. Pintye Dorottya. 12–16 évesek: 1. Katócz Ákos, 2. Rézműves Teréz, 3. Márka Ruben.

 Romász János