Kádár Annamária csütörtöki előadásában beszélt a bennünk levő gyermekről, a csodagyermekről, a dackorszakról, a testvérféltékenységről, a félelmekről, szorongásokról, a gyász és veszteség élmények feldolgozásáról, illetve a helyzetfüggő nevelés fontosságáról.

Csütörtök délután érdekfeszítő előadást tartott dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi oktató, a közkedvelt Mesepszichológia kötetek szerzője. A marosvásárhelyi szakembert az RMDSZ Szatmárnémeti Nőszervezete hívta meg, hogy a kényes nevelési helyzetekhez adjon útravalót. A Szakszervezetek Művelődési Házának kisterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, akik között pedagógusok, szülők, pszichológusok egyaránt voltak. A megjelenteket Poszet Kinga, a nőszervezet elnöke köszöntötte, majd Kádár Annamária lebilincselő másfél órás előadása következett, melynek során beszélt a bennünk levő gyermekről, a csodagyermekről, a dackorszakról, a testvérféltékenységről, a félelmekről, szorongásokról, a gyász és a veszteség érzésének feldolgozásáról, illetve a helyzetfüggő nevelés fontosságáról. A szakember színes, érdekes történetek mesélése közben kihangsúlyozta, nagyon fontos, hogy megtaláljuk felnőtt lényünkben a gyermeklelkünket, mely a kényes nevelési helyzetekben segít megoldást találni. A gyermekénünk sokszor felnőttként is segít túljutni a problémás élethelyzeteken, ezért nem szabad engednünk, hogy csak a kritikus felnőtt érvényesüljön bennünk. Szerencsére a gyermekek folyton kirugdosnak bennünket a komfortzónánkból, időnként kínos vagy tréfás helyzetbe sodorva bennünket. Ezeket a gyermekénünkkel könnyedén kezelni tudjuk. Szülőként azonban arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy fordított perspektívát kell elővenni, amikor meg szeretnénk érteni, hogy gyermekünk mit miért tesz. „A gyermek jó szülővé, jó pedagógussá nevel bennünket, ha képesek vagyunk alázattal tanulni a különböző élethelyzetekből” — fogalmazott Kádár Annamária, aki ezután rátért a következő fejezetre, s a dackorszakról kezdett mesélni. A dackorszak 1,5—2 éves korban kezdődik, amikor a gyerek először kimondja a „nem” szócskát, fejtette ki, hozzátéve: ebben a pillanatban tortával kellene ünnepelni a szülőknek, hiszen ekkor születik meg az Én a gyermekben. Ez egy nagyon fontos korszaka a gyerek fejlődésének, továbbá az a gyerek, aki dacol, ráadásul jól dacol, pozitív visszajelzést küld a szülőknek is, azt igazolva, hogy megfelelő nevelésében részesítik. A pszichológus rávilágított, hogy a gyereknevelés nem a tökéletes fegyelemről kell szóljon, s a dackorszakban levő gyerek akaratát nem kell korlátozni, hiszen minden kornak megvan a maga jelentősége. A második dackorszakban (8-9 éves kor és 35 éves kor között) el kell, hogy távolodjon a gyerek a szülőktől, le kell válnia róluk, s ha több mindent kipróbálva, saját döntése alapján visszatér oda, ahonnan elindult, igazolja, hogy az alkalmazott nevelés megfelelő volt. Érdekes fogalmakat is érintett az előadó, elmondva, hogy a túl féltő, túl vigyázó, „helikopter-szülők” „bumeráng-gyerekeket” nevelnek ki, ezért nagyon fontos, hogy a dackorszakban hagyjuk a gyereket dacolni, kialakítani önálló énjét.

Kádár Annamária a testvérféltékenységről szólva kiemelte, ez a világ legambivalensebb érzése, nem könnyű szituáció, s kezelni sem egyszerű, főleg ha elsőszülött gyerekről, s a család első unokájáról van szó. Amikor a családba megérkezik a második baba, akkor szólni kell a babalátogatóba érkező rokonoknak, barátoknak, hogy a nagyobb gyereknek is vigyenek apró ajándékot, s a lakásba belépve először a nagy gyereket szólítsák meg, s kérjék meg, hogy mutassa meg nekik a kistestvérét. Ha a nagyobb testvér vágyik valamire, akkor a szülők azt vásárolják meg neki ajándékként, s az ajándék átadásakor mondják, hogy azt a kistestvér hozta. Amikor már nagyobbak a gyerekek gyakori, hogy vitatkoznak, civakodnak, verekednek — ez a világ legjobb tréningje, hiszen mindkét félnek meg kell tanulnia, hol vannak a határok, küszöbök, meg kell tanulniuk alkudozni, és szövetségeket kötni. A legjobb, ha a szülők nem szólnak bele a dolgokba, nem szerencsés, ha ők jelölik ki a határokat. A tapasztalat szerint az elsőszülött gyerekek ambiciózusabbak, nagyobb bennük a bizonyítási vágy, ezért gyakran jobb tanulók is. A kisebb testvérek pedig valódi életművészek, inkább a sport vagy a kultúra iránt érdeklődnek, ezen területeken bontakoznak ki. A szakember kihangsúlyozta, a gyerekeknek vannak félelmeik, szorongásaik, s mivel a gyerek nem oktatható kognitívan, alternatív megoldást kell választani a kellemetlen érzések feldolgozásához. Nagyon jól alkalmazhatóak ilyenkor a mágikus, varázslatos technikák, amikor egyszerű tárgyakat ruházunk fel varázserővel. A gyermekünknek csak akkor tudunk segíteni a félelmei legyőzésében, ha mi, felnőttek, sikerrel szálltunk szembe sajátjainkkal. Bármennyire is furcsának tűnhet, a gyerekekkel kell beszélni a gyász- és veszteség-élményekről, hiszen ezek feldolgozása felnőttként sem egyszerű. Fontos tudnunk, hogy a gyerekek nem úgy értik meg a halált, mint a felnőttek, ők nem értik még az elmúlást, hiszen ők a mában élnek. Nem kell megkímélni a gyereket a fájdalomtól, de meg kell tanítani feldolgozni az élményeit, és ha ez sikerül, megtapasztalhatjuk, hogy sokkal könnyebben meg tud birkózni az elvesztéssel, mint a felnőttek. A gyerekeket már nagycsoportos óvodás kortól el lehet vinni temetésre, s a szeretett személy elhunytával kapcsolatosan csak olyan történetet mondjunk neki, amelyik hitelesen hat. Meg kell tanulja a gyerek, hogy vannak kis és nagy szomorúságok, ennek feldolgozásában viszont csak a hiteles szülő, pedagógus segíthet.

A gyerekek neveléséhez nincs meghatározott recept, módszer. Minden egyes gyerek más temperamentummal rendelkezik, ezért a nevelésben is más módszer lehet célravezető. A szülőknek már pici korban meg kell húzniuk pontosan a határokat, tisztázniuk kell, hogy mit szabad és mit nem — ezt a módszert egyébként serdülőkorban is lehet majd kamatoztatni. A gyerek temperamentumától és korától függően kell megválasztania a szülőnek, hogy az együttműködési nevelési módszert, a nem nevelést, vagy a delegáló nevelési módszert választja. A tudatos jelenlét segít leginkább eldönteni, hogy az adott helyzetben melyik módszer a legalkalmasabb. A nevelés arról szól, hogy mennyire tud alkalmazkodni az anya, illetve a szülő a gyerekéhez.