Nagykároly

Gyereknap és könyvbarát program az ovisoknak

2017.06.02 - 17:00

Harmadik alkalommal szervezték meg a Nagykárolyi 1-es Számú Napköziotthon Petri úti épületének udvarán azt a gyermeknapi ünnepséget, melyen az épületben tanuló mindhárom csoport tagjai részt vettek, szüleikkel közösen.

Ügyességi versenyek, közös játszás, színezés, tánc és sok vidámság – ezzel készültek a szervezők, s mindebből nem is volt hiány. A gyereknap helyi cégek támogatása révén valósult meg, amit nagyon köszönnek az intézmény pedagógusai: Héb Ildikó igazgatónő, valamint Márkus Katalin, Pitis Boglárka, Sógor Melinda, Baumgartner Ildikó. A szervezők külön köszönik Bakó Blankának is a részvételt. Ő irányította a táncos foglalkozást. Márkus Katalin és Pitis Boglárka óvónők nagycsoportosai még két, könyvekhez kapcsolódó programban is részt vettek az elmúlt hét folyamán. Egy projekt keretében ellátogattak a könyvtárba, hogy közelebbről is megismerkedjenek a könyvekkel. Ezt követően a könyvtárosok is ellátogattak az óvodásokhoz, amikor is Maurer Emese könyvtáros az óvodáról olvasott nekik mesét. A helyi 2-es napközi Méhecskék csoportját is vendégül látták a nagycsoportosok. A gyermekek könyvjelzőket készítettek. A Méhecskék csoportot Salamon-Spivac Denia és Bud Daniela óvónők kísérték el.