Nagykároly

Gyerekfesztivállal startol a CareiFest

2018.08.03 - 08:00

Ma délután már várják a nagykárolyiakat a kastély parkjában, ahol különböző foglalkozásokkal, elsősorban a gyermekeknek szeretnének kedvezni, a második alkalommal megrendezésre kerülő CareiFest programjaival. Koncertek, kiállítások következnek a folytatásban.

Nagykárolyban is kezdődik a fesztiválszezon, hiszen ma délután a Károlyi-kastély parkjában startol a CareiFest második kiadása. A fesztivál több részből tevődik össze, az első a Gyerekfesztivál, mely során tematikus foglalkozásokkal, előadásokkal, bábjátékkal és sok kreatív programmal várják a gyermekeket és szüleiket a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság égisze alatt tevékenykedő intézmények munkatársai.

Bogdan Georgescu igazgató tájékoztatása szerint a programok összeállítása során igyekeztek arra figyelni, hogy minden generáció megtalálja a számára vonzót. A gyerekektől a felnőttekig, az idősebb generáció tagjai számára is igyekeznek programokat szervezni, illetve figyelembe véve a korábbi években a kilátogatók részéről érkező visszajelzésekre, idén árusok is lesznek a rendezvények ideje alatt, akik inni- és ennivalót kínálnak majd.

A CareiFest augusztus 3–12. között zajlik majd. A rendezvény keretében szervezett programok a Károlyi-kastély parkjában zajlanak majd. A Károlyi-kastély is látogatható lesz, azonban nem készülnek hosszabbított nyitvatartási renddel a látogatóknak. A megszokott programterv szerint lehet majd látogatni az épületet, illetve az itt működő kiállításokat.

A CareiFest több fesztiválból tevődik össze: az I. Gyermekfesztiválból, mely kulturális, művészeti és nevelő jellegű tevékenységekkel elsősorban a gyerekeknek szól, augusztus 3-án. A II. Nemzetiségi Folklórfesztiválból, mely augusztus 4–6. között zajlik, illetve a XI. AugustFestből, ami augusztus 7–12. között zajlik. A fesztivál a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal és a helyi tanács támogatásával szerveződik.

A fesztivál részletes programterve az alábbiak szerint alakul: a Gyermekfesztivál ma 16 órakor kezdődik. 16–21 óra között interaktív játékok, óriás csúszda, ugrálóvár, gyurmázás, kirakós, lufihajtogatás, karkötő készítés, rajz és ujjfestés, építőjátékok, arcfestés, hatalmas szappanbuborékok, Mickey és Mini Mouse karakterek, origami és mesemondás várja a gyerekeket. 18.30 órakor A kecske és a három gidó című bábjáték látható, Ion Creangă meséje alapján, román nyelven. 19.30 órakor a Borsópróba című bábjáték látható, H. C. Andersen meséje alapján, magyar nyelven.

A CareiFest keretén belül nyílik meg augusztus 4-én a Károlyi-kastély földszinti kiállítótermében a Provinciart Kulturális Egyesület tagjainak képzőművészeti kiállítása.

A II. Nemzetiségi Folklórfesztivál augusztus 4–6. között szintén a parkban zajlik majd. A második alkalommal megrendezett Nemzetiségi Folklórfesztiválon népi együttesek, táncosok, népdalénekesek mutatják be a közösségükre jellemző zenéjüket, táncaikat. Ízelítőt adnak a román, magyar, német és cigány folklórból, valamint fellépők érkeznek Szlovákiából, Horvátországból és Szerbiából. A folklórfesztivál ideje alatt a színpadhoz közel kézművesekkel is találkozhatunk, akik bemutatják mesterségüket és termékeiket az érdeklődők számára.

Augusztus 4-én német folklórest és nemzetközi meghívottak lépnek színpadra. A 19.30 órakor kezdődő rendezvény során a Gemeinsam, Acordeon Duet, Lustige Schwaben, Rote Rose táncegyüttesek, a Schwabischer Manner férfikórus műsorát láthatják a közönség tagjai, míg őket nemzetközi meghívottak követik: a Magic in Dance Szlovákiából, valamint a Donje Horvátországból.

Augusztus 5-én, magyar folklórest veszi kezdetét. 19 órától a Rigófütty együttes, a Rekettye Kulturális Egyesület és meghívottaik lépnek fel, majd 21 órától operett- és nótagála kezdődik, Donkó Annamária és Donkó Imre, a debreceni Csokonai Színház énekművészeivel, valamint táncosaival Hajdú Krisztinával és Steuer Tiborral, valamint Tordai Zoltán és cigányzenekarának kíséretével.

Augusztus 6-án román folklórest veszi kezdetét. 19 órától fellép a Jurj, a lucăceni-i, Ceatăra, a ploiești-i Doina Prahovei és a nagyszebeni Mărginimea népi együttes. 21.30 órától Oana Vețel és Georgiana Marina ad koncertet.

A XI. AugustFest augusztus 7–12 között zajlik. Augusztus 7-én 20 órától a Kastélylakók koncertjének első része kezdődik, majd 21.30 órától Alexandra Ungureanu & Band koncertje következik. Augusztus 8-án 20 órától a Kastélylakók koncertjének második részét 20.30 órától a Retro-Mánia Megakoncert követi. Fellép Auth Csilla, Éliás Jr., Betti/ Desperado, élőzenét az Abrakazabra biztosít.

Augusztus 9-én 20 órától a XI. Nagykárolyi Táncgála első részében fellép a Magic Dance (Nagykároly), a Lead & Follow (Nagykároly), a Club Dance (Nagykároly) és a Stil (Arad). A nap 21.15 órakor Gabriel Dorobanțu koncertjével ér véget.

Augusztus 10-én 20 órától a táncgála második része következik, 21.15 órától Soltész Rezső koncertje zárja a napot.

Augusztus 11-én 15 órától a Strongman XI. nemzetközi erőverseny zajlik a FitForce szervezésében. 20 órától a Kastélylakók koncertjének harmadik része következik, majd 21.15 órától a Voltaj koncertezik. A nap 22.30 órakor lézer showval ér véget.

Augusztus 12-én 12.30 órától, a Károlyi-kastély kiállítótermében nyílik kiállítás a Pócspetri Nemzetközi Alkotótábor válogatott alkotásaiból, Stefan Gnandt irányításával. 20 órától a Kastélylakók koncertjének negyedik része következik, majd a fesztivált 21 órától Kowalsky meg a Vega koncert zárja.

Tőtős Tímea