Szatmárnémeti

Gyerekek segítenek a bajba jutott társaiknak

2021.05.22 - 08:09

Egy tornateremnyi adomány gyűlt annak a jótékonysági kezdeményezésnek a keretében, melyet a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség és a Szatmár Megyei Nevelésügyi Erőforrás- és Tanácsadó Központ (CJRAE) szervezett. „Valamikor május 13-a után kezdtem el azon gondolkodni, hogyan segíthetnék az árvízkárosult gyerekeknek. Főtanfelügyelőként meglátogattam azon településeket, amelyeket leginkább érintett az árvíz. Sajnos sok gyerek is él a nehéz helyzetbe került családokkal, ezért a terepútról hazatérve, ahol nem egészen jó érzések születtek bennem, elkezdtem azon gondolkodni, hogyan segíthetnénk a gyerekeknek. Felhívást fogalmaztam meg az iskolaigazgatók irányába, melyben arra kértem őket, hogy önkéntes alapon vegyenek részt a jótékonysági adománygyűjtő akcióban. A CJRAE igazgatónőjével, Sînziana Cristeával dolgoztuk ki a kampány részleteit. Elsősorban tartós élelmiszert, ruhaneműt, lábbelit, iskolai felszerelést vártunk adományként” — fogalmazott Anişoara Boitor főtanfelügyelő, aki elmondta, hogy hétfőtől csütörtökön 14 óráig zajlott az iskolákban, óvodákban az adományok összegyűjtése, majd ezt követően kezdték el az iskolabuszokkal a megyeközpontbeli Grigore Moisil Általános Iskola tornatermébe szállítani az összegyűlt csomagokat. Az adományokat aztán szétosztották olyan formán, hogy a szokondi, szakaszi és nántűi gyerekek családjainak jusson belőlük. A tornaterem megtelt a beérkezett adományokkal, hiszen jelentős mennyiségű élelmiszer, ruhanemű, tisztálkodási szer gyűlt össze, melyet már tegnap elkezdtek eljuttatni a rászorulóknak.

hirek/2021/majus/22/adomany2.jpg


„Az akció sikeréért az iskolaigazgatóknak, pedagógusoknak, diákoknak és szülőknek is köszönet jár, akik megértették, hogy a bajba jutottak mellé kell állni. Az adományt látva az a gondolat fogalmazódott meg benne, hogy az elmúlt hónapokban az online oktatás során eltávolodtunk egymástól, ami szociális távolságtartást is generálhatott volna, de nem így történt. Közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig bármikor, és ismét bebizonyítottuk, hogy empatizálunk mások fájdalmával. Úgy vélem, hogy a diákok a legfontosabb leckét tanulták meg, mégpedig a szolidaritás, emberség tekintetében, és nagyon fontos, hogy őket is bevontuk ebbe az akcióba, mert láthattuk, hogy számíthatunk rájuk, érzékenyek mások fájdalmára, nem csak az örömére” — zárta mondandóját Anişoara Boitor. Nagyon fontos megjegyezni, hogy adományok érkeztek a megye minden pontjáról, a legtávolabbi településről is, a diákok és szüleik megértették, hogy szükség van a segítségükre, hogy elviselhetőbbé váljon az árvíz mögött maradt fájdalom, reményvesztettség. A főtanfelügyelő elmondta, hogy Szokondra, Nántűre és Szakaszra szállítanak elsősorban az adományokból, hiszen itt él a legtöbb olyan család, melyeknek megkeserítette az életét az árvíz.

hirek/2021/majus/22/adomany4.jpg

 

Sógor Beáta

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Óriási problémákat okozott az olasz ciklon

Iskolák és óvodák tartanak zárva a szélsőséges időjárás miatt.
Belföld

Jövő hét végére várják a tetőzést a Duna romániai szakaszára

Ezer zsákot és egyéb anyagot készítettek elő egy szakaszon az árvízvédelmi töltés megerősítésére.
Belföld

Jön a dunai árhullám Románia felé

Szerdára Budapestet is elérte a dunai árvíz, jövő keddre várják a nagy vizet Baziaşhoz.