Sport

Gyász az Olimpiánál, elhunyt Pusztai

2016.01.19 - 18:49

72 éves korában elhunyt a Szatmárnémeti FC Olimpia „aranycsapatának” a kapusa, a kaplonyi származású Pusztai József.

Az ifjúsági csapatok alapemberére a 60–70-es években a felnőtt alakulat is számíthatott. Vele a kapuban vívta ki a szatmári csapat 1968-ban az élvonalba való feljutást. Gherorghe Staicu edző hét évvel később Bukarestbe is elvitte magával „Papót” a Román Kupa döntőjére. Az volt a szatmári foci eddigi legnagyobb teljesítménye, ugyanis 1977-ben a kupasorozat döntőjét játszotta az Olimpia az Universitatea Craiova ellen (3–1-re nyertek az olténiaiak). Pusztai egészen a 80-as évekig az Olimpia játékosa volt, majd az Unio csapatához került edzőként.

„Megrendülve értesültem Papó halálhíréről. Még az ifjúsági csapatban játszottunk együtt. Komoly fiú volt, mindenki szerette” — mondta Szilágyi István, a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület elnöke, aki a maga, illetve az egyesület nevében is részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.

„Munkás és komoly srác volt. Fehér vagy Haralambie cseréje volt a nagycsapatnál és az edzők bármikor számíthattak rá — fogalmazott az Olimpia akkori elnöke, Teodor Curpaș. — Sajnos az a fantasztikus focista generáció lassan kihall. Az egy fantasztikus csapat volt és én úgy tekintettem azokra a srácokra, mint fiamra” — tette hozzá.

„Papónak szólítottuk, mert ő volt a játékoskeret veteránja — emlékezett vissza Pusztaira Catrinel Raț, az Olimpia egykori elnöke. — Akkoriban a játékosok a szatmárnémeti gyárakban voltak alkalmazva, de egyik sem ment dolgozni. Papót az Unionál volt alkalmazva, és ő minden reggel hűségesen elment a gyárba és ott ült, ameddig a mester haza nem küldte. Nagyon lelkes és komoly srác volt.”

Pusztai Józsefet szerdán 14 órakor helyezik örök nyugalomra a Decebal-híd lábánál levő temetőben.

A Szatmári Friss Újság szerkesztősége őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak.