A Szent Miklós görögkatolikus templomban (István tér 21. szám) Sebestyén Márta népdalénekes és a Kaláka-alapító tagok, Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos Tizenöt zsoltár című hangversenyét élvezheti a közönség június 8-án, szombaton este 19 órától.
A trió 1997-ben adta ki közös lemezét Tizenöt zsoltár címen, melyen a Bibliából választott zsoltár- parafrázisok szerepeltek. Azóta sok helyen koncerteztek, először 2008-ban szerveztek egy sikeres turnét hét város hét felekezetének hét templomában. Ezt a turnét ismétlik meg idén, új helyszíneken.
A koncert június 2-án Aradon volt először hallható, majd pedig Nagyszebenben, Székelyudvarhelyen, Csíksomlyón, Marosvásárhelyen és Szamosújváron, csendültek fel dallamai. Az utolsó megálló Szatmárnémeti lesz, ezen a szombaton.
A Zsoltárok Könyve az Ószövetség 150 részből álló imádság- és énekgyűjteménye. A zsoltárok énekelt költemények, hisz több zsoltárvers elején olvashatjuk a bibliában is, hogy melyik dallamra kellett énekelni. Ezeket a dallamokat sajnos nem őrizte meg kotta, hisz az ókorban még nem volt kottaírás. A zsoltárok sok költőt ihlettek parafrázisok, vagy a zsoltárok szellemében írott költemények megírására. Ebbe a sorba illeszkedik a Tizenöt zsoltár koncert is. Sumonyi Zoltán írta a verseket, Gryllus Dániel a dallamokat, ezek között több népzenei motívum is felfedezhető.
Hírszerkesztő