Nagykároly

Grófi látogatás Szatmár megyében

2012.10.05 - 10:26

Francesca Gräfin Dürckheim, gróf Károlyi Sándor egyenes ági leszármazottja és férje, Christian Graf Dürckheim szerdán Kaplonyban, csütörtökön pedig Nagykárolyban járt. Támogatni szeretnék a Kalazanci Szent József templom felújítását és az egyházi oktatást.

 

A grófi házaspár szerdán meglátogatta a nemrég felújított kaplonyi templomot és a Károlyi-család kriptáját. A templomfelújítással nem voltak megelégedve, éppen ezért maguk szeretnék nyomon követni gróf Károlyi Sándor szarkofágjának restaurálási munkálatait. Csütörtökön a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Teológiai Iskolaközpontban angol és német nyelvkönyveket adtak át Poszet Anikó iskolaigazgatónak és Széri Gabriella könyvtárosnak. A házaspár elmondta: azt szeretnék, ha ezekből a könyvekből szorgalmasan tanulnának az ötödik és a kilencedik osztályosok, nemcsak a jelenlegi, hanem a következő évfolyamok is. Ezeknek a könyveknek — amelyek mellé CD-k és DVD-k is járnak — az összértéke 2400 euró. Az angol nyelv tanulása ma már kikerülhetetlen, a német nyelv tanulása pedig azért fontos, hogy ezáltal kötődjünk a hagyományokhoz, s kialakuljon bennünk egy igazi jövőkép — mutattak rá.

 

Az alapítvány

 

Mărginean Éva, a Gróf Károlyi Sándor Alapítvány kuratóriumának tagja és a látogatás megszervezője elmondta, hogy az alapítvány azért jött létre, hogy rajta keresztül folytatódjon a Károlyi család példaadó és jótékonykodó szerepe. Adományaikkal mindig segítették a Szatmár megyeieket, kezdve Károlyi Sándorral és feleségével, Barkóczi Krisztinával egészen a trianoni döntésig, amikor már csak a mai Magyarország területén tudtak segíteni, 1945 után viszont már ott sem. A Kelet-Európában végbement változások után újra megnyílt a lehetőség arra, hogy a Károlyi család ma élő leszármazottai segítsék azt a vidéket, ahonnan őseik származnak, s ahol azok sokáig meghatározó szerepet játszottak.

 

Egyházi nevelés

 

„Mi azt hisszük, hogy a jövő a gyermekek kezében van — jelentette ki a grófnő. — Azt szeretnénk, ha ebben az iskolában megerősödne az egyházi oktatás, azért támogatjuk azt. Azok, akik egykor ebbe az iskolába jártak, büszkék voltak erre. Azt szeretnénk, hogy azok is büszkék legyenek, akik most tanulnak itt.”

Az oktatás mellett a házaspár támogatni szeretné a Kalazanci Szent József római katolikus templom és más egyházi ingatlanok felújítását is, hiszen ezek az intézmények hidat képeznek múlt és jövő között. Ft. Reszler Mihály esperes elmondta, hogy a templom tornyának felújítása a tervek szerint egymillió euróba kerül, az egyház pályázati úton nyert ugyan négyszázezer eurót, de ez csak a munkálatok elkezdésére elegendő, a hiányzó összeget más forrásokból kell előteremteni.

 

Tervek

 

Délután a grófi házaspár Nagykároly polgármesteri hivatalába látogatott, ahol Kovács Jenő polgármester fogadta őket. Itt került sor az alapítvány kuratóriumi ülésére, ahol arról is tárgyaltak, hogy miként lehetne az iskola tanulói közül ösztöndíjjal tanulókat vinni Németországba, ahol szakmát tanulhatnak, és tökéletesen elsajátíthatják a német nyelvet.

 

Elek György