A népi kultúráról gondolkodni nem lehet anélkül, hogy ne egy olyan közegről gondolkodnék, aminek legfontosabb ismérve a közösséget összetartó és formáló mivolta. A népi kultúrának szerintem ereje van mindaddig, amíg kiszolgálja a közösség igényeit, mindaddig, amíg fenntartja a közösséget. Ezen belül természetesen bármiről beszélhetünk, ami népi hagyomány, de csak addig, amíg a közösség céljait kiszolgálja. Egy nép addig marad életképes, amíg a gyökerei élnek. S hogy milyen irányban halad a népi kultúra, nehéz megmondani. Sajnos a kütyüvilág elvonja a figyelmét épp annak a generációnak, amelynek a legnagyobb szüksége lenne saját népi kultúrájának az ismeretére vagy gyakorlására. Ugyanakkor a népi kultúra is mintha egyfajta reneszánszát élné, s bizonyos körökben újra feléledni látszana. Minden közösséget és egyént nagyban formálja a kulturális közeg, amiben él. Ha az a népi kultúra, akkor az mindenképpen olyan irányba formálhatja az egyén személyiségét, ahol tartást, céltudatosságot, életszeretet kap. Akár a néptánc, a népdaléneklés vagy a népi hangszeres zene gyakorlásáról beszélünk, bármelyik képes tartást adni az embernek, ami által életszeretővé, élettisztelővé és saját népének szerves részévé válik. Én jól érzem magam ebben a közegben, mert érzem, hogy az enyém, érzem, hogy valami olyasmi, amit a világ más népei nem érthetnek, mert mi ettől vagyunk magyarok, nem csupán a gulyáslevestől vagy a tokaji aszútól.

Pakulárné Bú Julianna

református lelkipásztor