Számomra a kultúra olyan közeg, amelyben otthonosan, jól érzem magam. Gyermekkorom a sanyarú gazdasági körülmények, államosítás, hiánykereskedelem, a családom által értéknek tartott erkölcsi és intellektuális magatartás lenézése, olykor üldözése ellenére festmények, könyvek, tartalmas beszélgetések között telt.

Még ennél is fontosabb, hogy a fenti értékeket becsülő, művelő emberek között élhettem, máig hálás vagyok nekik. Ilyenek voltak a szüleim, apai és anyai nagybátyáim, közeli és távoli rokonaim, és ösztönösen ilyen barátokat választottam magamnak. Magától értetődő, hogy művelt, olvasott mindkét testvérem, a feleségem, a leányom és legszebb reményeim szerint ilyenek lesznek az unokáim is.

Szatmárnémeti értékteremtő közeg volt még az ötvenes, hatvanas években is, kiváló, nagy tudású, elhivatott tanáraink voltak az egykori fiúlíceumban, később Kölcsey Ferenc Középiskolában. Az osztálytársak közül Zagyva László, Domokos Lehel képzőművészek, Soltész József költő lett, de többen váltak élsportolókká, kiváló orvosokká, tanárokká, mérnökökké, máig hasznos közösségi emberekké.

A többség úgy gondolja, hogy az egész életre szóló, kiemelkedő kulturális tevékenységek mögött hatalmas erőfeszítések, áldozatok, lemondások rejlenek. Erről természetesen szó sincs, hiszen így csak kínlódni, verejtékezni lehet, egy magától értetődő, örömteli tevékenységgel sokkal eredményesebb bárki, bárhol, bármiben.

Aki folyamatosan alkot, ír, tanít évtizedeken keresztül, annak mindez az élete szerves, elidegeníthetetlen részévé válik ugyanúgy, mint a járás, a levegő, az unokái mosolya, a mindennapi apró örömök. Számára a természet, az ember csoda, ihletforrás, az állandóan változó, megújuló technika pedig nem több mint átmeneti eszköz közös értékeink megőrzéséhez, megosztásához, gazdagításához.

Mindig hittem és folyamatosan hiszek a szatmári és az egyetemes kultúra jövőjében. Ha nem így lenne, nem írnék könyveket, nem rendeznék kiállításokat, nem nyitnám meg mások tárlatait, nem tanulnék, és nem tanítanék. Könnyű a dolgom, hiszen számomra ez nem munka, hanem életmód, örömforrás.

Muhi Sándor

grafikusművész, művészettörténész, rajztanár