A kultúra tág értelemben a természetnek az a része, amely immár az ember végleges otthonának tekinthető. Szűkebb értelemben a társadalom szellemi szféráját tekintjük a kultúrának, még szűkebben: a művelődés területét. Nos, a kultúra mindhárom értelemben válságban van. Ennek következtében válságban van az egyén, a nemzet, az emberiség.

A fő ok talán az, hogy a tömegkultúra elterjedése nem demokratizálódáshoz, hanem elüzletiesedéshez vezetett. Ez minden értéket megkérdőjelez. Nem lehet tudni, melyek egy kultúra valódi értékei, illetve hová tartoznak, az amerikanista vagy az européer gondolkodás- és magatartásformákhoz. Ez azt is jelenti, hogy elmosódott a határ az alacsony (és olcsó) és a magas (és akkor megfizethetetlen) kultúra között. Mi több, a katarzis (a kultúra alapeleme) kezd kivonulni a mindennapi kultúrából. Ráadásul a kultúra fogyasztása elképesztő mértékben vált szellemi kábítószerré, azaz a valóságtól való menekülés eszközévé.

A nem objektivált alanyi kultúrát a globalizmus egyetemes szűrőként működő, kíméletlen cenzúrája fenyegeti. Az objektivált tárgyi kultúra lassan visszacsúszik a futószalagon gyártott giccs keretei közé. A folyamat a nemzeti kultúrák felszámolásának irányába halad, egyre gyorsabb ütemben. Újabban elmondható, hogy a kereszténység is veszélyben van. Ez különösen nagy probléma, hiszen a kultúra politikai irányítása, a kultúrpolitika sokszor globális háttérerők játékszerének látszik.

Annak, aki ma használni akar a magyar kultúrának, tudatosan fel kell vennie a harcot az elnemzetlenítés következményei ellen. Ez komoly áldozatkészséget követel, egyfajta, ma már kihalófélben lévő szellemi igényességet. A nemzedékek közötti egészségesebb kommunikációt. A jobbulás alapja lehetne az otthoni nevelés és az iskolai oktatás tényleges korszerűsítése, oly módon, hogy az egyszerre bátorítaná a személyiség és a hagyomány szerepének erősítését, az alkotói törekvések kibontakozását, méghozzá minden területen.

Külön kérdés a kisebbségi kultúrák helyzete. Az erdélyi magyarság kulturális megmaradásáért magunk vagyunk felelősek. Sokszor a semmiből kell világot teremteni, ahogy Bolyai János mondta és bizonyította. Sokszor a magát mindennek mutató álkultúrát kell lebontani, feltéve, ha van hozzá bátorság és képesség. Ez a mai Szatmárnémeti magyar kultúrájának egyik központi kérdése, s a vele való szembenézést nem lehet sokáig halogatni. A másik nagy kihívás természetesen kisebbségi kultúránk folyamatos balkanizálódása. Számunkra az igazi veszély mindig ott van, ahol a magyar kisszerűség és a balkáni provincializmus testvériesen összefognak.

Kereskényi Sándor

irodalomtörténész, muzeológus