A Szatmári Friss Újság hasábjain február 11-én megjelent A házasság hetén a családokért című cikk hatására szeretnék bemutatni egy részletet Legeza Jószef A házasság alkonya című írásából (forrás: Görögkatolikus szemle, 2012. 12. szám).
A házasságnak nincs alkonya. Az alkony a naplementét előzi meg. A szerelem nem vonul el, mint a Nap, nem tűnik el az idő múlásával, csak átalakul.
Kötélen a Niagara fölött címmel a latin-amerikai szerző, Alonso Alegría egy kötéltáncosról ír, aki azzal szórakoztatja a közönséget, hogy kötélen átmegy a Niagara-vízesés fölött. Egy alkalommal az ifjú Carlo odalép hozzá, hogy összebarátkozzon a légtornásszal, és rávegye, hadd mehessen át vele a kötélen a Niagara fölött. Amikor a kérést Blondin, az artista meghallotta, elutasította. Nem lehet. Elég egy rossz mozdulat, és mindketten a szakadékba zuhanunk — indokolta Blondin. De a fiú addig kérlelte, hogy végül csak beleegyezett azzal a feltétellel, hogy előtte tanuljanak meg együtt mozogni. Elkezdték a gyakorlást, teljesen egy lett a mozgásuk, szinte az életük is. Így már neki mertek vágni a na gy produkciónak, hogy együtt menjenek át a Niagara fölött.
Az előbbi drámában megfogalmazottakat írja le Garai Gábor az Artisták című versében is.
Élő csipesz, lóg a trapézen
a férfi fejjel lefele,
foga közt kettős tárcsa, mintha
mágneses nyelvet öltene.
A vonzás túlsó pólusán függ
s forog a nő – feszül a száj!
Micsoda csók! – Köztük csupasz tér,
tömör csönd s véletlen halál.
Micsoda egymásrautaltság
leng itt ég alatt, föld felett,
micsoda gyakorlott, makacs vágy
ment s kockáztat két életet!
Milyen figyelemben forognak
s mily fegyelemben, tudva: csak
együtt szállnak, ha egyikük vét,
mindketten aláhullanak!…
Ó, ha így tudnánk összefogni
egymásra bízott szeretők,
mintha folyton fönn-szállva, mintha
folytonos zuhanás előtt!
Ha együtt tudunk mozogni házastársunkkal, nem a napba, hanem a mennyországba is el tudunk jutni.
Tisztelettel,
Zabik Erszébet