Sport

Gólzápor és mámor Debrecenben, fájdalmas kiesés Szarajevóban

2015.07.24 - 07:27

Gólesőben fürdette meg a Debrecen labdarúgó csapata a lett Skonto Riga együttesét az Európa Liga selejtezőjének második fordulójában.

A Ferencvárosnak viszont nem jött össze a továbbjutás. A román csapatok közül az Astra veszélyes játszmát vállalt, de 0–0-s hazai döntetlennel is továbbjutott, míg a Botoşani otthon is vesztett, így véget ért az európai „kalandja”.

Az idegenbeli 2–2-es előnyből várhatta a Loki a csütörtöki visszavágót a lettek ellen. Kondás Elemér legénysége pedig kitett magáért: már a 7. percben Tisza vezetést szerzett és a gyors gól megzavarta a letteket, hiszen a 12. percben Jovanovic jobb oldali beadása után Balogh sarokkal maga elé tette a labdát, majd kapásból kilőtte a jobb felsőt (2–0). A magyar csapat nem ült rá az eredményre, tovább támadott és alakított ki helyzeteket, gyakorlatilag fél órán belül 5–0 lehetett volna az állás, de ami késik, nem múlik. A kihagyott ziccerek után a fiúk ismét ráálltak a góltermelésre. Sidibe villámgyorsan duplázott, előbb Balogh önzetlen centerezése után tette be Pavlovs hasa alatt a kapuba a labdát (3–0), majd Jovanovic újabb jó jobb oldali beadása után fejjel volt eredményes (4–0). Már a szünetre készültek a játékosok, de Tisza még a lefújás előtt kilőtte a jobb alsó sarkot, így 5–0-s előnnyel mentek pihenni a felek. Tévedett az, aki azt feltételezte, hogy a fordulás után a Debrecen hátradől. A második félidő első tíz percében még kétszer rezdült meg a lettek hálója, egy szabadrúgás után mindenkin átszállt a labda, kivéve Brkovicsot, aki köszönte szépen (6–0), aztán pedig Szakály panenkázott tizenegyesből (7–0). Még mindig nem telt el egy óra a meccsből, amikor Bódi az 58. percben egy szóló után vette be a lettek kapuját (8–0), majd Gutkovskis szépített a semmiből (8–1). Sőt, a 65. percben megint gólt szereztek a vendégek, Rode fejelhetett zavartalanul a kapuba (8–2), de még mielőtt nagyon reménykedhettek volna az újabb zárkózásokban, jött Castillion, és a 70. percben lefutotta Rodét, a bal alsóba gurítva (9–2). Bár a hajrában is hajtott a Debrecen, a tizedik gól nem akar összejönni, viszont az ellenfélnél összejött a 10 ember: Kovalovs, második sárgája miatt társainál tíz perccel korábban mehetett zuhanyozni. A DVSC ezzel a lehengerlő 9–2-es győzelmével klubrekordot ért el. A következdő körben a Loki a norvég Rosenborg csapatát látja vendégül július 30-án.

A Ferencváros nem volt egyszerű helyzetben, egy gólos hátrányban utaztak Szarajevóba. Bár nem kezdett megilletődve Thomas Doll együttese, az első nagy helyzet is a magyaroké volt a 9. percben. Ettől eltekintve a Fradi nem tudott mit kezdeni ellenfelével, ráadásul a félidő közepén, egy védelmi hibát kihasználva, gólt szerzett a Zeljeznicar: Zoran Kokot tudott belépni a két belső védő közé, majd az ötös bal sarkáról ballal a hosszú alsóba lőtt (1–0). A második játékrészben Thomas Doll, a Fradi edzője cserékkel próbálta felrázni a csapatot, de nem tudtak helyzetbe kerülni a játékosok. Ha mégis helyzetbe kerültek, nem tudták azt kihasználni, a legközelebb Gera Zoltán járt a gólhoz, aki szabadrúgásból a lécet találta el. A kegyelemdöfés a ráadásban jött: Ognjen Djelmic faképnél hagyta a védőket, és a jobb alsóba lőtt (2–0).

Kettős vereséggel búcsúzott a szatmári Ciprian Brataval felálló FC Botoşani is, aki hazai pályán is kikapott a lengyel Legiatól. Már a 7. percben vezetett a vendég csapat Guilherme révén (0–1), majd a 24. percben büntetőt érvényesített a magyar válogatott Nikolics Nemanja (0–2). A második félidőben a hazaiak többször is közel jártak a szépítéshez, azonban gól a másik oldalon született meg, Alexandar Prijovic (0–3) lőtte a meccs utolsó gólját.

A skóciai 1–0-s siker után könnyű meccsre számított az Astra a vendég Inverness ellen, azonban az elkényelmesedés miatt az első félidőben lényegében helyzetet se tudtak kialakítani. Az ellenfél azonban többször közel került a gólhoz. A második félidőben valamelyest összeszedte magát az Astra, gól viszont nem született. A következő körben az angol West Ham-el játszanak majd a románok.

Európa Liga, 2. selejtezőkör, visszavágók

Debreceni VSC – Skonto Riga 9–2 (Tisza 7. perc, 45., Balogh 12., Sidibe 29., 31., Brkovics 51., Szakály 54. – 11-esből, Bódi 58., Castillion 70. illetve Gutkovskis 59., Rode 65.); továbbjutott: a DVSC 11–4-es összesítéssel.

Zeljeznicar – Ferencváros 2–0 (Kokot 23., Delmic 90.); továbbjutott: a Zeljeznicar, kettős győzelemmel, 3–0-s összesítéssel.

FC Botoşani – Legia Warszawa 0–3 (Guilherme 7., Nikolics 38. – 11-esből, Prijovic 84.); továbbjutott: a Legia, kettős győzelemmel, 4–0-s összesítéssel.

Astra Giurgiu – Inverness 0–0; továbbjutott: az Astra, 1–0-s összesítéssel.

Fotó: MTI