Amikor Orbán Viktor, Magyarország minisztere Dávidként állt szembe a Góliát nagyságú és erejű brüsszeli parlamenttel, mindenki mosolyogva figyelte ezt a szélmalomharcnak tűnő kezdeményezést, ami végül, ha nem is teljesen, de eredményesen zárult. Románia sorsa is az Európa Parlament kezébe került, mi is számíthatunk a különböző pártok politikusainak tenyérszorításaira, holott nálunk már bekövetkezett az, amit Magyarország részben megelőzött. Az IMF szakemberei a mi esetünkben is szigorú könyvelőkként csak számokat látnak, a mögöttük húzódó emberi sorsokat, a családi drámákat nem. Leépítések, elbocsátások történtek, csökkentették az állami alkalmazottak fizetéseit, kényszerhelyzetbe sodorták a pedagógusokat, köztisztviselőket. Ma már tudjuk milyen is az, amikor egy állam olcsónak tűnő hitelért cserébe feladja szuverenitását, elfogadja, hogy idegenből érkező pénzügyisek döntsenek arról is, milyen arányban kell drágítani a vonatjegyet, a földgázt, a villanyáramot, mennyit kell fizetnünk az orvosi vizsgálatért, mikor kinek kell eladni a még állami tulajdonban maradt vagyont, vállalatokat. A magunk bőrén éreztük, hová vezet az a kizárólag megszorításokra épülő gazdaságpolitika, amely nem sérti a nagytőke érdekeit, a válság minden terhét a dolgozókra, a helyi vállalkozókra, a kisemberekre hárítja. Nem vigasztal minket, hogy szegények vagyunk, de a bankok nem fizetnek tranzakciós adót, hogy egyre nehezebben élünk, de a multik nem panaszkodnak, hogy kilátástalan a fiatalok helyzete, de a telefontársaságok virulnak, hisz nem kell távközlési adót fizetniük. Ez az út szociális zavargásokhoz és politikai krízishez vezet, mely odáig fajulhat, mint minálunk, hogy a jogállamiság alapjait rombolják holmi politikai kalandorok. Tudjuk, milyen az, amikor az ország vezetése szolgalelkűen fejet hajt a nemzetközi pénzintézetek képviselői előtt, és tudjuk azt is, milyen az, amikor tehetetlenségük leplezése céljából, jobb híján, olcsó nacionalizmust próbálnak újraéleszteni a bukaresti kormányzók, kik magyarellenes intézkedéseik mellett nem átallják kioktatni az európai vezetőket anélkül, hogy bár egyetlen saját kezdeményezésük, halovány elképzelésük lenne a jövőről.

 Elek György