Vidék

Gokartpálya épül Gombáspusztán

2014.09.15 - 14:37

Jövőre már versenyek rendezésére is alkalmas lesz az a gokartpálya, amelyet nemrég kezdtek el építeni Gombáspuszta határában. Emellett még két beruházás lesz Egri községben.

 

Egri községben a közeljövőben három beruházás is elkezdődik, ugyanis a polgármesteri hivatalhoz ennyi, az építkezések megkezdéséhez szükséges részleges területrendezési tervet (PUZ) nyújtottak be. Ebből az egyik egyedülálló a megyében, ugyanis — amint Szabó Elek polgármester elmondta — egy külföldön vállalt munkából hazatért fiatal avasi vállalkozó gokartpályát épít, ebben az esetben már el is kezdődtek a földmunkálatok Gombáspuszta előtt, a Szatmárnémetibe vezető út bal oldalán, az egykori Gostat területén. „Itt már telekkönyvezték is a területet, a fiatalember nagyon komolyan gondolja, hogy jó befektetés lesz, a tervezést is egy, a szakmában elismert személyre bízta. Az elképzelések szerint jövő nyáron már lehet is versenyeket rendezni az aszfaltcsíkon” — jegyezte meg a polgármester.

Egy másiki beruházás az új munkahelyek létrehozása szempontjából is jelentős lesz, egy román–dán vegyesvállalat baromfitenyésztő üzemet építene, erre már az szükséges engedélyeket be is szerezték, és talán idén már elkezdik az építkezést. „Ennek a cégnek Józsefházán már van egy működő csarnoka, nálunk mintegy 50 embert tudnának foglalkoztatni. A tervek szerint a nevelt baromfikat fel is dolgoznák itt helyben” — tette hozzá Szabó, aki harmadik beruházásként egy zöldség és gyümölcs tárolására alkalmas hűtőraktárat említett, melyet egy avasi üzletember hozna létre. Tekintve, hogy a környéken hagyománya van a zöldségtermesztésnek, ez is nagy hasznára válna a helyi termelőknek vagy termékeket felvásárlóknak. „Még vannak befektetési lehetőségek a község területén, így továbbra is várjuk a beruházni vágyó vállalkozókat” — mondta a polgármester.

 

Romász János