Gergely Sándor nyugalmazott szatmárnémeti testneveléstanár július 19-én tölti 80. születésnapját. A kerek évforduló közeledtével a gyökerek, a szülőföld, a közösség, a lelki élet és az egészséges életmód fontosságáról beszélgettünk a pedagógussal.
— Tanár úr, július 19-én 80. életévét fogja betölteni. Mit oszt meg az olvasókkal a gyermekkorról, faluközösségről, fiatalkori évekről, szülőkről, nagyszülőkről?
— 1936. július 19-én születtem Szamoskrassón, második fiúként a Gergely családban, és mivel több Gergely vezetéknevű személy volt a faluban, mi N. Gergelyek lettünk. Gyermekkoromban igazi szeretet vett körül, a nagyszülők kényeztettek, szüleink imádtak, de a mindennapi munkából is kivettük a részünket, mert akkor még az volt a szokás. Édesapánk volt a példaképünk, erős fizikummal és különösen nagy munkabíró képességgel volt megáldva. Tornatanár lettem, de édesapám hatására egész életemben szerettem az anyaföld illatát. Ma is örömmel követem a zöldségek és gyümölcsök növekedését, szeretem a föld termését. A kerti munka, a zöldség megtermelése, a gyümölcsleszedése ma is megelégedéssel tölt el. Ez a fajta munka, és a gyermekkori emlékek ma is arra késztetnek, hogy szeressem a természetet és a szatmári tájat.
— Szamoskrassón született, milyen a kötődése a szülőfaluhoz?
— Rég az ideje, hogy szatmári vagyok, mégis, nekem a „világ közepe” Szamoskrassó maradt. Krassói kertemben ma is kaszálok, kapálok, ágat metszek, zöldséget termelek.
— A krassói „gyökereket” megmutatta az unokájának is?
— Budapesten élő unokánk — akit mi Lelének szólítunk —, nem egy alkalommal töltötte a nyári vakációt szülőfalumban. Református hitét Krassón erősítette meg, itt konfirmált. Örvendett annak, hogy a gyökereivel ismerkedhetett.
— A római költő, Juvenalis úgy fogalmazott: „Imádkozzunk azért, hogy ép lélek legyen ép testben.” A tanár úr a Szatmárnémeti Református Egyházközség tagja. Három éve ismerjük egymást, és az a tapasztalatom, hogy a református istentiszteleten való részvétel után az unitárius szórványgyülekezetünkben való imaalkalmakat sem hagyja ki. Gazdag, tartalmas lelki-közösségi életet él napjainkban is. A „lélek temploma” a fizikai test, milyen állapotban leledzik?
— Édesapám testalkatát örökölhettem, és lehet, hogy meglepő, de én mind a mai napig reggelente tornászom. Tornatanárként mindig szem előtt tartottam az „ép testben ép lélek” elvet. Azóta sokat változott a világ, de elmondhatom, hogy amennyiben ma vagy holnap elmehetnék úszni, nem hagynám ki az alkalmat. Iskolai munkám során sok diákot tanítottam meg úszni, gyermek sporttáborokban vettem részt, kézilabda csapataim voltak. Szatmárnémetiben az akkori 10-es általános iskolában jégpálya létrehozását kezdeményeztem. A vezetőség felkarolta az ötletet, tornatanár kollégám partner volt a kivitelezésben, a diákok segítettek, és sikerült egy korszerű jégpályát kialakítani. Ezt karban is kellett tartani, a diákok ebben is segítettek. Volt úgy, hogy a jégpályán tartottuk a tornaórákat. Nagyon örvendek, hogy diákjaimat a kiegyensúlyozott életmód, a testmozgás, a sport szeretetére nevelhettem. Szerencsésnek tartom magam azért is, mert az ötvenhárom éves koromban, huszonhét évvel ezelőtt diagnosztizált hangszalag daganatot sikerült Budapesten kezeltetnem.
— Mi az, aminek örvend, amiért hálás Istennek?
— Nagy öröm, hogy már több mint ötven éve áldott jó hitvestársat tudhatok magam mellett. Örvendek, hogy legnagyobb fiunk a testnevelő tanári hivatást választotta, emellett elismert judo bíró! Büszke vagyok három gyermekünkre (Attila, Gyöngyike és Csaba) és egyetlen unokánkra, Leventére! Idén három jeles évforduló is volt/van családunkban: az első, hogy feleségemnek január 1-jén volt a 75. születésnapja; Levente unokánk április 29-én töltötte be huszonötödik életévét, s ha Isten megtartja életemet, július 19-én, nyolcvan éves leszek. Büszke vagyok arra, hogy feleségemmel megérhettük az ötven éves házassági évfordulónkat, és aranylakodalomra is sor kerülhetett: az unitárius gyülekezetben olyan szép ünnepséget szerveztek nekünk, hogy a meghatódottságtól könnyeimmel küszködtem. Úgy érzem, hogy Isten áldása, békessége és szeretete kísérte és kíséri életünket!
— Milyen érzések, gondolatok foglalkoztatják nyolcvanadik születésnapja küszöbén?
— Próbálom a gondolataimat rendezni, mostanában egyre gyakrabban jut eszembe drága édesanyánk, aki ötven éves korában elhunyt. Ő késztetett engem arra, hogy a pedagógusi pályát válasszam. Édesanyánk autodidakta módon, sok olvasás által figyelemre méltó műveltségre tett szert, és leghőbb vágya az volt, hogy tanulás által haladjak az életben. Nagyon fontosnak tartom az összefogást, családi, nemzeti és vallási téren egyaránt. Érezni kell az összetartozás erejét és jó voltát barátok és rokonok között! A felebaráti gondoskodást, a jó szót értékelem! Ezt kell fokozzuk felgyorsult és furcsa társadalmi életünkben, világunkban! Jó érzés tapasztalni volt tanítványaim tiszteletét és szeretetét. Megismernek, köszönnek és kérdeznek. Ez jó jel, hogy nem felejtettek el, és én nyolcvan évesen is a régi tornatanáruk vagyok. Kedves ismerőseimnek, barátaimnak és volt tanítványaimnak jó egészséget kívánok, magamnak úgyszintén! Számomra minden eljövendő új nap ajándék. Hálát adok Istennek, hogy életutamon megsegített!
Megjegyzés: Az interjút, Gergely Sándor nyugalmazott tanárral való egyeztetés alapján, Pálffy Tamás Szabolcs, társadalmi kommunikáció és közkapcsolatok mesterképzéssel rendelkező unitárius lelkész kezdeményezte. Az interjúalany válaszai szövegét, hitvestársa, Gergely Ilona, nyugalmazott tanárnő gondozta.