Nagykároly

Georgescura szavazhatnak

2017.02.26 - 10:00

Fotópályázatot hirdetett a Europe Direct (Észak-Erdély) internetes oldal.

A pályázat annak apropóján jött létre, hogy idén van a 10 éves évfordulója annak, hogy Románia is az Európai Unió tagországa lett. A pályázaton észak-erdélyi megyék fotósai indulhatnak, sikeresnek tartott alkotásaikkal. A verseny kiírása szerint az amatőr vagy profi fotósok által készített képeknek olyan helyeket, épületeket kell ábrázolniuk, melyek uniós források révén születtek újjá az ország adott régióiban. Egy fotós maximum három képpel jelentkezhet a megmérettetésre. A fotókra egy internetes oldalon lehet szavazni. Nagykárolyi versenyzője is van a megmérettetésnek, mégpedig Dragoş Georgescu személyében, aki három fotóval nevezett be a versenyre. Az egyik kép a felújított sétálóutcát mutatja, kettő pedig a Károlyi-kastélyt — a lovagtermet, illetve az épületet felülnézetből. A verseny győztese részt vehet egy nemzetközi kiállításon. Dragoş fotóira a következő linken lehet szavazni: https://goo.gl/V6tvDl.