Negyedszázados szolgálat után elköszönt az ugocsai tájtól és az örömeivel, gyászaival, néha makacsságával, szeretetével szívéhez nőtt közösségtől id. Fodor Lajos lelkipásztor és beköszönt új szolgálóhelyére, egyházközösségébe Elek Arnold Zoltán lelkipásztor.

Őrt állt a több mint öt évszázados halmi református templom ajtajában a két lelkész – Elek Arnold új pásztorukként öltve magára, id. Fodor Lajos e minőségében utoljára terítve vállára a papi talárt – és köszöntötte kézfogással, illetve búcsúzott öleléssel a könnyes szemű hívektől az ünnepi, be– és elköszönő istentiszteletet követően. Melynek alapigéje Mózes V. könyvének talán egyik legszebb és legemberibb részéből szólt a gyülekezethez: „És méne Mózes, és ez ígéket mondotta vala az egész Izráelnek: Száz és húsz esztendős vagyok ma, nem járhatok többé ki és be: az Úr pedig azt mondá nékem: Nem mégy át ezen a Jordánon. Józsué az, a ki átmegy előtted. Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged.” Generációs őrváltásnak nevezte Elek Arnold Zoltán a tegnapi istentiszteletet, melyen a hang, a pásztor szava más, de a gazda és Isten igéje ugyanaz. „Úgy tekintsünk a múltba, mint akinek van miért hálát adni és úgy bízzunk a jövőben is, hogy lesz miért hálát adni. Amikor egy gyülekezet ilyen őrváltást ér meg, számos érzés kavarog a szívekben–lelkekben: milyen lesz az új lelkipásztor? Milyen lesz az igehirdetés, a szolgálat? Milyen lesz a gyülekezet? Most minden út Tebenned összefut – nem csak a leköszönő szolgatárs hátrahagyása, de a kezdő lelkipásztor hitvallása is: arra kell menni, amerre Isten akarja. Az a jó út, azt kell követni, tele reménységgel és vággyal. Itt a régen e helyen szolgáló Mózes, aki hiányozni fog – és itt a pirospozsgás Józsué, aki most kezdi meg útját. Mindkettőjük életében, a középpontban Isten van, az Ő szava, küldetése. Küldetésünk van, szolgálatunk van – tudunk építeni, felújítani s ez azt jelenti, hogy élni akarunk, gyülekezetként akarunk megmaradni.

Ki volt Isten Mózes és Józsué számára? Mózes szimpatikus alakja a Bibliának, amit Isten mond, azt ő komolyan veszi, próbálja megvalósítani. Komolyan venni Istent ma, a XXI. században, komolyan venni mindazt, amit a Szentírás mond … Nagyon komolyan veszem a meghívást részetekről, a halmi gyülekezet részéről és az elhívást Isten részéről. Mózes áldást hordozóvá vált, mert komolyan tudta venni, hogy Isten a legnehezebb percekben is ott van az életében, megtanította szeretni, elfogadni, örülni – annak ellenére, hogy szomorú és fájó eseménnyel állunk szembe: Mózes nem mehet be az ígéret földjére, abba kell hagynia a szolgálatot. De van valaki, aki folytatja – Isten akarata szerint. Hiszen élet és halál, Mózesek és Józsuék fölött egyedüli Úr az Isten. Találkozásokban, búcsúzásokban, elválásokban maga az Úr megy előttünk. És Józsué csak akkor lesz képes a feladatra, ha megnézi: Mózes hogy csinálta. Át kell mennie az alázat iskoláján, hogy egy nép élén állhasson. Valamennyiünknek át kell mennünk az alázat iskoláján. Én és az én házam az Úrnak szolgálunk – így akarjuk közöttetek elkezdeni a szolgálatot.” – fogalmazott meghatódottan igehirdetésében Elek Arnold Zoltán, megköszönve mindenkinek, akik segítettek a lelkészlakba való beköltözésben, takarításban, külön kiemelve a halmi árvaházban élő gyermekek segítségét, akik a virágoskertet tették rendbe. Majd Pál apostol thesszalonikaiakhoz írt első levelének első fejezetével köszöntötte elköszönő szolgatársát, id. Fodor Lajos tiszteletest, áldást kívánva életére és családjára.

Utat mutatni az úttalanságban

 Nem „összebeszélés” volt, de Mózesre gondolt id. Fodor Lajos is – a gondolatok verssé szövődtek, így idézte fel huszonnégy és fél éves halmi szolgálatát, amely 1991 Virágvasárnapján kezdődött. „A gyülekezet ki volt éhezve és nagy szüksége volt egy lelkészre, hiszen előttem szolgáló társaim áttelepültek Magyarországra. Lassan nyílt a szemem és nyitogatta a presbitérium is – volt dolog bőven a templom körül is és az egyházi tulajdonok visszaigénylésével is: épületekben és földben is gazdagodtunk. Gyülekezeti termet alakítottunk ki, felújítottuk a templomot, modern fűtésrendszere is lett, ravatalozót építettünk, a temetőben kopjafát és székely kaput állítottunk, tíz éve megalakult az Ugocsai Presbiteri Szövetség. Beszolgáltam Kisbábonyba, Dabolcra, missziói egyházközséget alakítottunk Kökényesden s ezúton is, ismételten köszönöm Harangozó József görögkatolikus esperesnek a segítséget” – foglalta össze tömören a negyed évszázad megvalósításait, majd sorolta a számokat: 165 keresztelő, 269 temetés, 208 konfirmálás, 128 házasságkötés – s az adatok mögött megannyi emberi sors. „Halmi az otthonunk lett. Gyermekeim, unokáim itt nőttek fel, otthon érezték magukat a parókián … Minden dolgotok szeretetben menjen végbe továbbra is!” – búcsúzott gyülekezetétől, nem feledve megköszönni a presbitereknek, az önkormányzatnak és Incze Lajos polgármesternek az évek alatti segítséget, hozzátéve: szatmárnémeti háza ajtaja mindig nyitva áll az ugocsaiak előtt.

A gyülekezet nevében Vízaknai Klára „köszönt el” id. Fodor Lajostól, kiemelve: az ő és tettei kisugárzása révén lett Halmi egy különleges színű közösség – azt találta meg az itt lakókban, ami közös és nem azt, ami elválaszt. „Id. Fodor Lajost mindenki tiszteli, nem csak a reformátusok, de a katolikusok, görögkatolikusok, ortodoxok is – ő igazi lelki ember, igazi lelkipásztor.” – mondta. Az istentiszteletet követően Elek Arnold Zoltán a felújított parókián, id. Fodor Lajos a régi felekezeti iskola épületében várta a híveket agapéra – melyen többször elhangzott: „Ne felejtse el Halmit, tiszteletes úr! Jussunk eszébe és jöjjön még hozzánk.”

Szabó Kinga Mária