Szatmárnémeti

Gellért Sándor szavalóverseny lesz szombaton

2021.12.08 - 16:29

10 órától a 105 éve született Gellért Sándor költőre, műfordítóra emlékezünk Szatmárnémetiben, a vasút melletti református temetőben található sírjánál. Emlékbeszédet mond: Dobos Csaba, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola igazgatója, Czernák Ferenc-Lajos Gellért Sándor Oroszország határában című versét mondja el, majd megkoszorúzzák Gellért Sándor sírját.
12 órától a Kálvin János Gyülekezeti Házban (a Láncos-templom mellett) veszi kezdetét a szavalóverseny. Kölcsey Ferenc Himnusz című versét elmondja Horváth István Radnóti-díjas versmondó. Gellért Gyula nyugalmazott lelkipásztor, esperes mond emlékbeszédet, Gellért Ágnes pedig Ássuk ki sírjából című saját versével méltatja édesapját.
A verseny szervezői nevében köszöntőt mond Veres-Kupán Enikő, az EMNT Szatmár megyei elnöke, Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő, a LiterArt egyesület elnöke és Dobos Csaba, a mikolai Gellért Sándor Általános Iskola igazgatója.
Az eredményhirdetés 17 órakor veszi kezdetét, a versenyt Márk-Nagy Ágota dráma- és múzeumpedagógus, a zsűri elnöke értékeli. Végül Vörösmarty Mihály Szózat című versét elmondja Horváth István Radnóti-díjas versmondó.

Ajánljuk még a témában:

Nagykároly

Magyar, német és román nyelvű vers- és prózamondó versenyt szerveznek

A helyszín Nagykároly, az alkalom pedig az anyanyelv nemzetközi napja.
Szatmár megye

Felhívás vers- és prózamondó versenyen való részvételre

A Gellért Sándor vers- és prózamondó verseny célja a népköltészet és az egyetemes magyar irodalom népszerűsítése, a tiszta szép magyar beszéd iránti igény ébren tartása.
Szatmárnémeti

Megemlékezés a doni áldozatokról

Istentisztelet, történelmi megemlékezés és koszorúzás lesz vasárnap.