Vidék

Gazdátlanul maradt falusi iskolaépületek

2013.07.26 - 06:36

Sok iskolaépület maradt üresen az elmúlt évek során a falvakban. Az önkormányzatok használatba adnák őket, ám nincs kereslet rájuk, az ingatlanok állaga így folyamatosan romlik.

 

Az országos iskolaépítési programot, majd az összevonásokkal járó tanügyi átszervezést követően számos kisebb településen maradtak kihasználatlanul a korábban oktatási célokat szolgáló ingatlanok. Bár ajánlatos lenne valamiféle rendeltetést adni nekik, nem nagyon akad jelentkező, aki használatba venné ezeket. Pataki Csaba szenátor, Szatmár megyei RMDSZ-elnök lapunk megkeresésére úgy vélekedett, bármi jobb annál, minthogy üresen, fűtetlenül és karbantartás nélkül maradjanak ezek az ingatlanok, mivel sokkal gyorsabban romlik az állaguk, ha nem használják őket semmire. Elmondta: a falusi közösségek egyre öregszenek, így talán nem ártana elgondolkodni például olyasmin, hogy idősek számára alakítsanak ki nappali központot bennük. A szenátor szerint annak ellenére, hogy az önkormányzatok tulajdonában vannak a szóban forgó volt iskolaépületek, meg kell szerezni az oktatásügyi minisztérium jóváhagyását ahhoz, hogy megváltoztassák az ingatlanok rendeltetését. Pataki Csaba kifejtette: érdemes lenne próbálkozni valamiféle tevékenységet meghonosítani a szóban forgó épületekben, ehhez pedig az első lépés a tanügyi tárca jóváhagyásának megszerzése. Amennyiben az oktatásügyi minisztérium nem emel kifogást, illetve ha 30 napon belül nem válaszol a beadványra – ezáltal hallgatólagosan jóváhagyva a rendeltetés-váltást – elhárulnak az akadályok az elől, hogy az önkormányzatok szükségleteik szerint használják a volt sulikat. A kisebb falvakban azonban nem nagyon van kereslet az ilyesmire. Lapunk kérdésére Ludróczki Sándor avasújvárosi polgármester elmondta: idéntől megürül a kőszegremetei iskola, a rózspallagit és az újvároshegyit pedig már az előző években bezárták – a gyerekeket azóta busszal hordják Avasújvárosba tanulni. Az elöljáró maga is úgy véli: jó lenne, ha valami tevékenység folyna az ingatlanokban, azonban hozzátette: a kicsi falvakban nem nagyon van jelentkező az ilyesmire. „Odaadnánk szívesen például cégeknek bérbe vagy más célra is, azonban nem érdeklődik senki a volt iskolaépületek iránt” - vázolta a helyzetet Ludróczki Sándor.

Babos Krisztina