Nagykároly

Gazdag kulturális programmal készültek

2016.09.18 - 18:49

Színvonalas kulturális műsorral, finom falatokkal, festményaukcióval és tombolával várták a szervezők péntek estére a nagykárolyi Júlia-bálra a résztvevőket.

Az eseményt immár második alkalommal szervezték meg, s ismételten azzal a céllal, hogy a részvételi díjból, valamint az adományokból, téglajegyek eladásából, aukciós felajánlásokból befolyó összegből tovább építsék a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség híveinek református templomát.

A látványos épületkomplexum számítógépes projektfotóját ábrázoló téglajegyeket is értékesítettek a helyszínen a szervezők, akik minden lehetőséget megragadtak arra, hogy minél több pénzt sikerüljön begyűjteni az építkezési munkálatok folytatásához.

A bál elején a szervező egyházközség lelkésze, Tolnay István köszöntötte a jelenlévőket. Megköszönte, hogy eljöttek és külön említést tett arról is, mennyire fontos számukra, hogy támogatást kapnak templomuk építéséhez. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület képviseletében Farkas Zsolt előadótanácsos és id. Tolnay István volt jelen, akik szintén szóltak a jelenlévőkhöz. Nagy Sándor esperest követően Erdei D. István parlamenti képviselő is köszöntötte a bálozókat.

 

A báli mulatozást megelőzően a résztvevők színvonalas kulturális műsort nézhettek végig. A Rekettye Kulturális Egyesület táncosainak remek produkcióját követően Bagosi Andrea ruhatervező kollekciójából tekinthettek meg pár egyedi darabot a jelenlévők, az est sztárvendége pedig Csobot Adél volt, aki versekkel és énekekkel egyaránt megörvendeztette közönségét.