Jegyzet

Gazda vagy menedzser?

2012.10.24 - 09:46

Sokan sokféleképpen magyarázzák, mi az oka annak, hogy ilyen rosszul mennek a dolgok minden területen. Véleményem szerint a legelfogadhatatlanabb válasz az, amikor mindent a gazdasági válsággal magyaráznak, hiszen azt maga az ember okozza azzal, hogy rosszul gazdálkodik. El lehetne gondolkodni azon is, mi az oka annak, hogy ennyire háttérbe szorult a gazdaszellem. Tudott dolog, hogy gazdának nevezik valamely közösség ügyintézőjét, vagyonkezelőjét, hasonlóképpen a munkáltatót meg a gazdálkodó parasztot is, és ezekkel összefüggésben nem véletlenül hangsúlyozták egykor, hogy gazda szeme hizlalja a jószágot, vagyis mindenekelőtt szeretet, hozzáértés és tiszta jó lélek kell, hogy az ügyek valóban előre menjenek. Hogy az események ne ellenünk, hanem javunkra történjenek. Hogy gyarapodjon az egyén és a kisebb-nagyobb közösség. Aki viszont képtelen így megfelelni a feladatoknak, az nem egy esetben menedzselést vállal, mindössze ügyködik, intézkedik. Menedzserek helyett gazdáknak kellene irányítaniuk a közintézményeket, a gazdasági vállalatokat, és az sem ártana, ha választások előtt csak azok jelöltethetnék magukat valamilyen tisztségre, akik a tudás mellett gazdaszellemmel is rendelkeznek. No de mi történik nálunk? Aki jó pártkatona, ha pártja hatalomra kerül, azonnal hozzájut valamilyen tisztséghez. Ha bukik a pártja, de ő pártot cserél, megtarthatja beosztását, csak azután jól tudja kiszolgálni a másik párt érdekeit. Hogy mennyire használ vagy árt egy ilyen személynek a tevékenysége, az abban mérhető, hogy mennyi az előrehaladás, az egy helyben topogás vagy a visszalépés. Pedig ha például egy polgármester esetében négyéves tevékenységének az eredménye lenne a döntő és a mérvadó a választásokkor, bizonyára az lenne az érdeke, hogy ne rokont vagy pártkatonát nevezzen ki bizonyos tisztségekbe, hanem jó szakembereket, hogy azok segítsék a munkáját. Addig, amíg a választások előtti két-három hét eseményei döntenek, meg lehet engedni, hogy a rokonok és a pártkatonák töltsék be a jól fizető tisztségeket, ezért van nálunk egy helyben topogás.

Elek György