Vidék

Gálával zárul pénteken a Pusztadaróci Néptánctábor – KÉPGALÉRIA

2024.07.18 - 18:11

Táncba viszünk! – ígérték felhívásukban a szervezők, azaz a Pünkösdi Rózsák Néptáncegyüttes és a Szatmár Megyei Szamoshát Néptáncegyüttes, s ígéretüket be is tartják: minden nap táncba viszik (nem is egyszer) a több mint 100 fős gyerkőcsereget, szatmári, szilágysági és mezőségi táncokat tanítva nekik, ráadásul a napot esténként táncház zárja.

hirek/2024/07-julius/pdaroci-tabor/15.jpg

Persze a mozgásnak a tánccal nincs vége, hiszen minden délben elsétálnak a közelben lévő római katolikus templomba, ahol az említett tájegységek népdalait tanulják, az oktatások – kézműves foglalkozások közben a kúria udvarán lévő játszótéren vannak  (s nehéz lenne megmondani: a csúszdának vagy a drótkötélsiklónak van-e nagyobb sikere, mert mindkettő körül sorban állnak),bújócskáznak a sátrak között, és kiapadhatatlan energiával szaladgálnak a hatalmas, biztonságos, zárt területen — ahogy az egyik kisfiú fülig érő szájjal mondta: „Soha életemben nem nyargalásztam még ennyit!”
hirek/2024/07-julius/pdaroci-tabor/24.jpg

Ottjártunkkor az ebéd utáni, pihenősebb foglalkozások voltak soron: az egyik csapat a fák árnyékába húzott, kényelmes babzsákokon elnyúlva hallgatta Fülöp Andrea mesemondását, míg a kúria hűvös épületében az egyik teremben bőrkarkötőt és pörgettyűt készítettek Lévai József és Lévai Márta irányításával, a másikban textilt, pontosabban vászontáskát festettek – s ugyan Mali Anita és Pauliuc Melissa követendő mintaként kiszínezte a tábor lógóját egy-egy táskán, a gyermekek számukra jobban tetsző színkombinációkat is választottak.
hirek/2024/07-julius/pdaroci-tabor/6.jpg

Az ablakpárkányon száradtak a legkülönfélébb formájuk agyag-alkotások, amelyeket az Aranykapusok vezetésével készítettek, de az előző napokban belekóstoltak a nemezelésbe is, Nezezon Enikő útmutatásával, megtanultak gyöngyöt fűzni és kosarat fonni, ahogy azt Boca Ildikó mutatta nekik, és az íjászkodást is kipróbálhatták  Pop Leila és hagyományőrző íjászainak köszönhetően. 
hirek/2024/07-julius/pdaroci-tabor/14.jpg

A negyedik Pusztadaróci Néptánctábor július 19-én, pénteken, 19 órától nagyszabású gálával zárul, amelynek keretében a gyermeksereg bemutatja mindazt, amit a hét folyamán tanult, de táncra perdülnek a szervező néptáncegyüttesek is, és táncba viszik a szülőket, illetve a gálára kilátogató minden érdeklődőt.

Szabó Kinga Mária

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

(Fotók: Kőrösi Zsolt, Lévai Zoltán és a szerző felvételei)