Vidék

Fúvósok és néptánc Mezőpetriben

2014.08.11 - 09:33

 

Végre minden a tervek szerint alakult a Mezőpetri Sváb Néptáncfesztiválon. Immár második alkalommal rendezték meg az eseményt, és ezúttal az időjárás is kedvezett a szabadtéri programoknak.

Hagyományteremtő céllal, a sváb kultúra, néptánc minél szélesebb körben történő ismertetésével szervezték meg tavaly első alkalommal a Mezőpetri Sváb Néptáncfesztivált. Bár akkor is látványos programmal készültek a szervezők, a hirtelen jött hatalmas vihar majdnem tönkretette az eseményt. Szerencsére idén ilyesmi nem történt, így mindenki kedvére hallgathatta a sváb dallamokat és nézhette a színvonalas produkciókat, a mezőpetri Szabadtéri Központ színpadán.

Az idei rendezvény is látványos felvonulással kezdődött, amely a Sváb Múzeumtól indult és a kulturális programok helyszínéig haladt. A mezőpetri mazsoretteket és a Mircea Câcu karnagy által irányított mezőpetri és kaplonyi egyesített fúvószenekart a házigazdák mellett nagykárolyi és a környező sváb települések kultúrcsoportjai követték, a helybeliek érdeklődése mellett. Nagyon sokan fényképezték, videózták a felvonulókat, akik közül többen már menet közben táncra perdültek.

A Szabadtéri Központhoz érve kis pihenőt követően kezdődött a kulturális műsor. Ennek előzményeként rövid köszöntő hangzott el, majd a tartalmas kulturális program következett.

Fellépett a kálmándi Heidenröslein néptánccsoport, a mezőteremi néptánccsoport, a csanálosi Black Angels néptánccsoport, a csomaközi Schamagosch néptánccsoport, a csomaközi mazsorettcsapat, a szatmárnémeti Gemeinsam Jugendtanzgruppe, a nagykárolyi Rote Rose tánccsoport, a szaniszlói Golden-Aren néptánccsoport, a Kaplonyi Asszonykórus, a nagyváradi Regenbogen ifjúsági néptánccsoport, a nagyváradi Senior Enzian néptánccsoport, a szatmárnémeti Gute Laune néptánccsoport, a bélteki Blumenstrauβ néptánccsoport, a nagykárolyi NDF Férfikórusa, a tasnádi néptánccsoport, a mezőpetri néptánccsoport és a mezőpetri rézfúvósok, a csanálosi asszonykórus. Később a Daggu Project lépett színpadra, majd a Dolly Roll együttes. Az éjféli tűzijáték után a hagyományos sváb bál következett.

Tőtős Tímea