Sport

Futball: Kupameccset játszik szerdán az Olimpia Máramarosszigeten

2025.08.12 - 15:48
A Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata augusztus 13-án Máramarosszigeten lép pályára. Házigazda a városi sportklub.

Az augusztus nyolcadikai fiaskó után a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata szerdán, augusztus tizenharmadikán Máramarosszigeten lép pályára, ahol a helyi Városi Sportklub együttesével méri össze erejét a Román Kupa selejtezőjének harmadik fordulójában.

Botos Sándor tanítványai egyelőre pont nélkül állnak a Liga 2-ben: a nyitófordulóban idegenben, majd múlt pénteken hazai pályán is vereséget szenvedtek, utóbbit 4–1-re a Nagyváradi FC Bihor ellen. Ugyanakkor a két bajnoki között, múlt kedden Váradszentmártonban kupamérkőzésen léptek pályára, ahol 10–0-s győzelmet arattak a Lotus Félixfürdő felett.

A nyári felkészülés során a felek már találkoztak: akkor Szatmárnémetiben 4–0-ra nyert az Olimpia VSK, de a vendégek még felkészülésük elején jártak.

Azóta a máramarosszigetiek két kupafordulón is túl vannak: előbb 2–0-ra győztek Szatmárnémetiben a SC Olimpia MCMXXI ellen, majd hazai pályán ugyancsak 2–0-ra múlták felül a Nagybányai Minaurt.

Botos Sándor.

Botos Sándornak ugyanakkor arra is figyelnie kell, hogy a máramarosszigeti meccs másnapján, szombat délelőtt újabb kemény feladat vár csapatára: a Liga 2 harmadik fordulójában Marosvásárhelyen az ASA vendégeként lépnek pályára.

Sűrű tehát az Olimpia VSK menetrendje, de a játékosoknak fel kell venniük a ritmust – most nincs lehetőség kiengedni egyetlen mérkőzésen sem.

A szerdai kupatalálkozó győztese bejut a rájátszásba, ahol már a főtáblára kerülés lesz a tét.

ROMÁN KUPA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Augusztus 13., szerda, 17:30, Máramarossziget, Solovan Stadion
Máramarosszigeti VSK – Szatmárnémeti Olimpia VSK

Szatmárnémeti Olimpia VSK
(Fotók: SzOVSK)

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Sakk: Dobogós helyezések a máramarosi kupán

Kiemelkedő eredményekkel tértek haza az Olimpia VSK sakkozói Nagybányáról
Sport

Futball: újabb "sorsdöntő" meccs vár az Olimpiára

A csapat lendülete egyértelmű, az Afumaţi elleni győzelem mégsem ígérkezik könnyűnek.
Sport

Futball: nyert az Olimpia VSK Sellenberk ellen

Szombati győzelmének köszönhetően már csak egy pontra van az osztályozót érő helytől a szatmárnémeti csapat.