Sport

Futball: bonyolítja a helyzetet a szombati döntetlen

2026.05.03 - 13:10
Az Oli visszaesett az alsóház B-csoportjának a kieső helyére, miután ugyanaznap a Sellenberk nyerni tudott Resicabányán.

Megszakadt a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapatának a négy meccses győzelmi sorozata, miután a május másodikai meccsen 1–1-et játszott idehaza a CS Tunari csapatával, viszont a mostani eredménnyel ismét nehéz helyzetbe került, ugyanis kieső helyről várja majd a rájátszás alsóházának utolsó fordulóját.

Első félidő

Az Olimpia VSK kezdte jobban a 6. forduló szatmári mérkőzését, és az első húsz percben csak a vendégkapu irányába zajlott a játék. Az első veszélyes helyzet a szatmári legénységé volt, a 10. percben Albert Hofman 20 méterről megeresztett lövése kevéssel tévesztett célt.

Kiegyenlítette a játékot a Tunari, és egyre nagyobb nyomást helyezett a szatmári kapura, a 25. percben pedig megtalálták a rést is a védelemben. Robert Mustacă szabadrúgása után az Olimpia VSK védelme nem tudott felszabadítani, Denis Furtună pedig tíz méterről betalált (0–1).

A 36. percben ismét az Ilfov megyeiek kerültek gólhelyzetben: Stelian Roșu maradt ajtó-ablak helyzetben, de lövését Dorian Răilean védte.

Második játékrész

A szünetben hármat is cserélt házigazdák edzője, azonban Gergely Alpár, Raji Ayomide és Kévin Mbala sem hozott nagy változást a szatmári játékban, de Zsiga Ervin becserélése után végre megélénkült a szatmári játék.

A 64. percben Amine Ghazoini lábában maradt az egyenlítő találat, de közeli lövését a vonalról szedte ki Sebastian Moroz. A 69 percben Cătălin Oanea labdája a felső lécen csattant.

A 82. percben a hetedik szögletből aztán jött az egyenlítő találat is: Zsiga bal oldalról emelt középre, Kévin Mbala pedig fejjel gólt szerzett (1–1). 

Viszont a győzelmet jelentő találat már nem jött, így maradt az egy pont, ami felborít minden eddigi számítást. 

Az Olimpia VSK visszaesett az alsóház B-csoportjának a kieső helyére, miután a Sellenberk nyerni tudott Resicabányán.

A szatmári alakulat, ha jövő héten nyerni tud a Concordia Chiajna vendégeként, visszakerülhet az osztályozós 6. helyre, de ez függ a Sellenberk és az Újszentes csapatainak az eredményeitől is.

Botos Sándor „Piri” edző nyilatkozata:
„15 perc után átengedtük a területet az ellenfélnek, és sikerült megszerezniük a vezetést. Sajnos az első félidőben nem tudtunk egyenlíteni. Bár a második félidőben próbáltunk minél gyorsabban egalizálni, ez nem sikerült, csak az utolsó tíz percben. Mi mindenképpen győzni akartunk. Nem könnyű ennyi mérkőzésen keresztül koncentráltnak maradni, még akkor sem, ha nyersz. Felgyült a fáradtság, és sajnos ma ennyire voltunk képesek.”

Alin Văsălie, az Olimpia VSK középpályásának a nyilatkozata:
„Elnézést kérünk ezért az eredményért. Az utóbbi hetekben még többet dolgoztunk, és azzal a formával, amiben voltunk, véleményem szerint megszerezhettük volna a három pontot. A pályán egy kis szerencse hiányzott. Rögzített helyzetből kaptunk gólt, a második félidő végén pedig vissza tudtunk volna jönni, akár a vezetést is megszerezhettük volna. Továbbra is keményen dolgozunk, még van egy mérkőzésünk, amit mindenképpen meg kell nyernünk, aztán majd meglátjuk, mi lesz. A közönség ma a legjobb volt, tízes osztályzatot érdemelnek, és köszönjük a támogatásukat.”

LIGA 2, ALSÓHÁZ, B-CSOPORT. 6. FORDULÓ
Szatmárnémeti Olimpia VSK – CS Tunari 1–1 (0–1)
Gólszerzők: Kévin Mbala 82., illetve Denis Furtuna 25.
Olimpia VSK: Dorian Răilean – Amine Ghazoini (76., Alin Văsălie), Matei Marin, Paul Copaci, Cătălin Oanea, Mickaël Panos (62., Zsiga Ervin), Mircea Donca, Gheorghe Carpa (46., Gergely Alpár), Kristopher Vida, Albert Hofman (46., Raji Ayomide), Marius Hosu (46., Kévin Mbala).

Szatmárnémeti Olimpia VSK
(Fotók: SzOVSK)

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: utolsó hazai meccsére készül az Olimpia

Kedvezményes jegyek a szombati CS Tunari elleni mérkőzésre. Botosék győzelemre készítették a csapatot.
Sport

Futball: újabb "sorsdöntő" meccs vár az Olimpiára

A csapat lendülete egyértelmű, az Afumaţi elleni győzelem mégsem ígérkezik könnyűnek.
Sport

Futball: nyert az Olimpia VSK Sellenberk ellen

Szombati győzelmének köszönhetően már csak egy pontra van az osztályozót érő helytől a szatmárnémeti csapat.