Sport

Futball: a győzelem az egyetlen opció a CS Tunari ellen

2026.02.27 - 10:51
Február 28-án hazai pályán fogadja az ilfovi csapatot az Olimpia VSK gárdája.

Idei első hazai bajnoki mérkőzésére készül szombaton 11 órától a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata, amely a Liga 2 19. fordulójában a CS Tunari együttesét fogadja.

Bizonyítani szeretnének

Botos Sándor „Piri” edző tanítványai nem a tervek szerint kezdték a tavaszi idényt, ám a szakmai stáb és a játékosok egyaránt bizonyítani szeretnék, hogy a múlt szombati, Iași-ban elszenvedett 2–0-s vereség nem tükrözi a keret valós tudását és az elvégzett munka eredményét.
A mostani találkozón már szinte teljes keret áll a szakvezetés rendelkezésére: a korábbi sérültek felépültek és bevethetők. Igaz, a védelemből ezúttal David Stăiculescu dőlt ki, ugyanakkor a vezetőedzőnek megvannak a lehetőségei a pótlására.

„Egyetlen opció van ezen a találkozón: a győzelem és a három pont itthon tartása” – hangsúlyozta Botos „Piri”.

Hasonlóan fogalmazott a csapat szatmárnémeti születésű középpályása, Mircea Donca is:
„Szombaton csak egyetlen megoldás létezik: győzelem és a három pont. Minél több szurkolót várunk a stadionba, mert mindenki tudja, milyen kényes helyzetben vagyunk, és nem gondolhatunk másra, csak a sikerre. Az új csapattársak pluszt adtak a csapatnak. Akik látták az iași mérkőzést, észrevehették, hogy a bajnokság első feléhez képest javult a játékunk.”

Tunari mérleg

A CS Tunari eddig mindössze két győzelmet és öt döntetlent szerzett a bajnokságban. Legutóbbi sikerével – múlt szombaton hazai pályán 1–0-ra nyert a Sellenberk ellen – megelőzte az Olimpiát a tabellán. A szatmáriak három győzelemmel és egy döntetlennel jelenleg a 21. helyen állnak.
Egy esetleges hazai sikerrel az Olimpia VSK biztosan a Tunari elé kerülne a rangsorban, sőt akár a Dinamo Bukarest együttesét is megelőzheti, amely szombaton Vajdahunyadon lép pályára a Vajdahunyadi Corvinul ellen.

LIGA 2, ALAPSZAKASZ, 19. FORDULÓ
Szombat, február 28., 11:00, Szatmárnémeti, Olimpia-Daniel Prodan Stadion
Szatmárnémeti Olimpia VSK – CS Tunari
Vezeti: Mircea Salomir (Kolozsvár)
Asszisztensek: Gabriel Boncz (Fogaras), Roberto Ciuraru (Sepsiszentgyörgy)
Negyedik bíró: Cristian Codrea (Nagybánya)
A bírók megfigyelője: Mihai Florin Marcu (Nagyvárad)
A szövetség delegátusa: Daniel Sabou (Zilah)

Szatmárnémeti Olimpia VSK
(Fotók: SzOVSK)

 

Ajánljuk még a témában:

Sport

Futball: fiatal labdarúgók játéklehetősége a „nagyok” között

Együttműködési megállapodást kötött az Olimpia VSK és a CFR 1907 Kolozsvár, egy új fejezet kezdődik a két csapat kapcsolatában.
Sport

Futball: hazai pályán kapott ki az Olimpia VSK

Elvesztette első hazai mérkőzését a Szatmárnémeti Olimpia VSK labdarúgócsapata: a szatmári együttes szombaton két góllal maradt alul a CSM Resicabánya ellen.
Sport

A Reşiţát látja vendégül szombaton az Olimpia VSK

„A papírforma szerint jobb az ellenfél, úgyhogy mi meg a papírforma szerint mindent bele fogunk adni.”