Hozzávalók: 20 dkg túró, 2 ek margarin, 1 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 1/2 piros kaliforniai paprika (vagy 1 chilipaprika), só, őrölt színes bors, 2 szál póréhagyma.
A hagymákat megtisztítjuk, végeit levágjuk. A megtisztított hagymát 10 cm-es darabokra vágjuk, majd óvatosan kiszedjük (a szélesebb vége felé kitoljuk) a közepüket úgy, hogy a külső 2-3 réteg együtt megmaradjon, amit majd tölteni fogunk. A túrót a margarinnal elkeverjük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet, a reszelt fokhagymát és az apró kockákra vágott paprikát. (Aki bátor, chilit is használhat, én ezt most kaliforniai paprikával készítettem.) Fűszerezzük a túrókrémet, majd alaposan összekeverjük. A krémet egy nyomózsákba kanalazzuk (esetemben egy csücskétől megszabadított uzsonnás zacskóba), és megtöltjük vele a póréhengereket. (Lehetőleg ne maradjon levegős a töltelék.) A megtöltött hagymát legalább egy órára a hűtőbe tesszük, egyrészt, hogy az ízek összeérjenek, másrészt, hogy a töltelék kissé megdermedjen (könnyebb lesz szeletelni). Pihentetés után egy jó éles késsel ferdén szeleteljük, és friss rozskenyérrel tálaljuk.