Belföld

Füstkibocsátást észleltek a Marius Nasta intézetnél

2021.02.22 - 08:16

Beatrice Mahler azt mondta, a tűzoltói munkakörbe alkalmazott személy több mind fél éve vagy pihenő, vagy betegszabadságon van.

„Nagyon nehéz dolgozni egy olyan közintézménynél, amelyben a személyzet nem akar dolgozni, és a menedzsernek, illetve a vezetőségnek olyan személyekkel kell együttműködnie, akik nem hajlandók részt venni a tevékenységekben, ugyanakkor csak nagyon nehezen lehet ezért szankcionálni őket. Mindenképpen felül kell vizsgálni az ezt szabályozó törvényeket" — fogalmazott.

A kórházi berendezések időszakos ellenőrzésével kapcsolatban Mahler rámutatott, erre van egy pontos eljárás, és figyelmet fordít arra, hogy ezt rendszeresen elvégezzék. Ugyanakkor kifejtette: a műszaki személyzetet mindössze hárman alkotják, és két villanyszerelő dolgozik az intézetnél, közülük egyiket a szükségállapot idején alkalmazták.

Füsthöz riasztották a tűzoltókat a fővárosi tüdőgyógyászati intézethez

A koronavírusos betegek számára kialakított intenzív terápiás egységben hét személyt ápoltak, senki nem sérült meg.

A bukaresti katasztrófavédelmi felügyelőség vezetője, Orlando Şchiopu szerint vasárnap 22 óra 22 perckor kapták a riasztást, miszerint az ott dolgozók lángokat láttak a Marius Nasta intézet intenzív terápiás egységként működő mobilkórházában. Tíz tűzoltóautót és 14 mentős egységet vezényeltek ki a helyszínre, tűz azonban nem volt, csak füstkibocsátást észleltek az egyik külső ventilátornál.

A katasztrófavédelem és a szervizcég közösen fogja megállapítani, hogy mi okozta a füstkibocsátást — mondta Şchiopu, hozzátéve, hogy a mobilkórház belsejébe nem jutott be a füst.

A Marius Nasta tüdőgyógyászati intézet vezetője, Beatrice Mahler szerint az októberben létesített, 12 ágyas intenzív terápiás mobil egység múlt hét folyamán fertőtlenítés miatt zárva volt, pénteken nyitották meg. A koronavírus súlyos formájában szenvedő hét beteget ápoltak ott, egyikük sem szorult gépi lélegeztetésre. A hét páciens közül kettőt átvittek az intézet épületében működő intenzív osztályra, a többieket más osztályokon kezelik tovább.

Kiment a helyszínre vasárnap este az egészségügyi miniszter is. Vlad Voiculescu sajtónyilatkozatában azt mondta, „apró incidensről van szó, amely azonban nagy riadalmat okozott". A tárcavezető szerint a mobilkórház műszaki berendezését két hónappal ezelőtt ellenőrizték.

AGERPRES, Fotó: economica.net

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Tűz ütött ki egy szatmárnémeti hulladékfeldolgozó telepen

Szerda este tűz ütött ki egy szatmárnémeti hulladéktelepen: mintegy 150 négyzetméteren csaptak fel a lángok. A tűzoltók gyors beavatkozással rövid időn belül megfékezték a tüzet.
Szatmár megye

Már helikopterrel is oltják a tüzet Ráksán

Black Hawk helikopter is segíti a ráksai tűz oltását: a légi egység eddig három alkalommal dobott vizet a lángokra.
Szatmár megye

Tovább tombol és terjeszkedik a tűz Ráksán

Még mindig nem sikerült megfékezni a tűzoltóknak a Ráksa határában elterjedt tüzet: korábban 50 hektár égett, de a tűzoltók becslése szerint már 150 hektáron pusztítanak a lángok.