Külföld

Franciaországban a légierő a leterhelt keleti országrészből nyugatra szállítja a betegeket

2020.03.24 - 19:00

A francia légierő kedden újabb koronavírussal fertőzött betegeket szállított el a leginkább leterhelt kelet-franciaországi Mulhouse kórházából a nyugati országrészben található Bretagne-ba - jelentette be Florence Parly hadügyminiszter. Olivier Véran egészségügyi miniszter pedig arról tájékoztatott, hogy a világon először egészségügyi szuperexpresszeket indít a kormány további betegek áthelyezésére.

A járvány kezdete óta Franciaországban diagnosztizált csaknem 20 ezer betegből 9 ezren szorulnak kórházi ápolásra, és közülük több mint 2 ezren vannak intenzív osztályokon. Valamennyi francia kórházban kialakítottak úgynevezett Covid-részlegeket, ahol ellátják az odaérkező koronavírus-fertőzötteket. Jóllehet a legtöbb beteget a párizsi Ile-de-France régióban ápolják, a főváros és környéke egyelőre még bírja a terhelést. A járvány egyik fő gócpontjának számító Mulhouse-ban azonban már nem tudnak több beteget fogadni.

A legtöbb első franciaországi fertőzött egy evangéliumi keresztény rendezvényen vett részt február 17. és 24. között a kelet-franciaországi Mulhouse-ban. A több ezer embert vonzó vallási találkozóról vihették el a résztvevők a korokozót az ország minden tájára, beleértve a tengerentúli területeket is, és így alakulhattak ki országszerte a fertőzési láncolatok.

"Egy Airbus A33-as Phénix most szállt fel, hogy enyhítendő a Mulhouse-i korház terhelését, betegeket szállítson át (a Bretagne-ban található) Brest és Quimper kórházaiba. Köszönet az ápolóknak, a hadsereg egészségügyi szolgálatának és a légierőnek a munkájukért" - írta a Twitteren a francia hadügyminiszter.

A katonai gép Brestben szállt le, ahol hat mentőautóba tették át a betegeket, és a konvoj rendőri felvezetéssel indult meg a kórházakba.

Ez a harmadik alkalom, hogy a francia hadsereg Morphée elnevezésű egészségügyi evakuálásokkal foglalkozó egysége részt vesz koronavírus-fertőzöttek elszállításában a leterhelt Mulhouse-i kórházból. A repülő mozgó kórházat általában a külföldi beavatkozásban megsérült katonák hazaszállítására szokta használni a francia légierő. Ez az első alkalom, hogy Franciaország területén bevetik az egységet.

Múlt szerdán és szombaton már 12 beteget elszállított a hadsereg Elzászból dél-franciaországi kórházakba.

Kedden egyébként a Mulhouse-i kórház parkolójában megnyílt az a katonai tábori kórház, ahol mintegy harminc súlyos állapotban lévő beteget tudnak ellátni.

Olivier Véran egészségügyi miniszter a nemzetgyűlésben bejelentette, hogy a világon először szerdán elindul az első egészségügyi szuperexpressz (TGV), amelyen harminc beteget visznek el Mulhouse-ból és Strasbourgból az ország más részeibe.

Julien de Normandie lakhatási miniszter azt közölte, hogy a kormány kérésére az Airbnb-rendszer elindít egy oldalt, amelyen egészségügyi dolgozók és szociális munkások és más önkéntesek ingyenesen juthatnak kórházak és idősotthonok közelében lévő lakásokhoz annak érdekében, hogy a saját környezetüket minél kisebb egészségügyi kockázatnak tegyék ki.

A kezdeményezést Open Homes-nak, franciául Appart solidaires-nek nevezték el. A franciaországi Airbnb az ingatlanjukat a fertőzötteket ellátók egyéni, elkülönített elszállására felajánló tulajdonosoknak szálláshelyenként öt éjszakára 50 eurót fizet. Az akciót 2020 április végig hirdették meg, s azt kérik a jelentkezőktől, hogy legalább két hétre ajánlják fel a lakásokat.