Ugyanebben a szériában az egyiptomi tornára beugróként érkező svájciak győzelemmel fejezték be a szereplésüket a világbajnokságon: a szünetben két góllal vezettek, végül hárommal nyertek Algéria ellen (24–27), így a csoport negyedik helyén zártak.
A III. csoport alakulásában egyébként érintettek a magyar legények is, hiszen innen kapják majd az ellenfélt a szerdai negyeddöntőben. Tehát, a két továbbjutójának egyikével, vagyis Franciaországgal vagy Norvégiával fog találkozni a magyar válogatott.
A IV. csoportban a házigazda Egyiptom 25–25-ös döntetlent játszott Szlovéniával, így bejutott a legjobb nyolc közé, míg a Ljubomir Vranjes vezette válogatott lemarad a negyeddöntőről.
Az orosz csapat számára nem maradt különösebb tét az utolsó fordulóra, és nem is tudta meglepni a csoportelsőségre hajtó Svédországot. A hét gólig jutó Lucas Pellas vezérletével a svédek 34–20-ra nyertek.
Fehéroroszország és Észak-Macedónia találkozóján mindössze a csoport utolsó helyének elkerülése volt a tét. A 14–14-re végződő első félidő után a fehéroroszoknak jött ki jobban a lépés, így 30–26-ra nyertek, az északmacedónok – akik a svájciakhoz hasonlóan beugrók voltak – pedig pont nélkül a hatos utolsó helyén végeztek.
FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, KÖZÉPDÖNTŐ
III. csoport (Gíza), 3. forduló
Algéria – Svájc 24–27 (13–15)
Izland – Norvégia 33–35 (18–18)
Portugália – Franciaország 23–32 (12–16)
1. Franciaország 5 5 0 0 142–123 10
2. Norvégia 5 4 0 1 155–137 8
3. Portugália 5 3 0 2 135–132 6
4. Svájc 5 2 0 3 125–131 4
5. Izland 5 1 0 4 139–132 2
6. Algéria 5 0 0 5 116–157 0
IV. csoport (Kairó), 3. forduló
Fehéroroszország – Észak-Macedónia 30–26 (14–14)
Szlovénia – Egyiptom 25–25 (12–8)
Orosz csapat – Svédország 20–34 (8–17)
1. Svédország 5 3 2 0 144–117 8
2. Egyiptom 5 3 1 1 149–117 7
3. Szlovénia 5 2 2 1 138–130 6
4. Orosz csapat 5 2 1 2 138–139 5
5. Fehéroroszország 5 1 2 2 139–148 4
6. Észak-Macedónia 5 0 0 5 106–163 0
ELNÖK KUPA, A 25–32. HELYÉRT, 3. FORDULÓ
II. csoport (Alexandria)
Marokkó – Chile 17–28 (12–14)
Dél-Korea – Ausztria 29–36 (14–18)
1. Ausztria 3 3 0 0 105–82 6
2. Chile 3 2 0 1 103–83 4
3. Marokkó 3 1 0 2 71–89 2
4. Dél-Korea 3 0 0 3 87–112 0