Sport

Francia-román nyitómeccsel indul az Európa-bajnokság

2015.12.13 - 18:10

A hazaiak a román csapattal játsszák a nyitómeccset június 10-én 21 órától a párizsi Stade de France-ban. A hat négyesből az első két helyezett mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.

A házigazda Franciaországgal, továbbá Albániával és Svájccal szerepel egy csoportban Románia labdarúgó-válogatottja a 2016-os Európa-bajnokságon, míg a magyar legények Portugáliát, Izlandot és Ausztriát kapták a szériájukban. Mindez szombaton késő délután derült ki az európai szövetség (UEFA) Párizsban tartott sorsolásán. Így az is biztos lett, hogy jövő év június 10-én 22 órától a párizsi Stade de France-ban Románia lesz a házigazdák ellenfele az Eb nyitányán.

Anghel Iordănescu szövetségi kapitány legénysége bízhat a statisztikákban, amely részben kedvezhet a románoknak, hiszen a legutóbbi nyolc kiírás nyitányán csak kétszer győztek a házigazdák, négy meccs eredménye volt döntetlen, két alkalommal pedig kikapott a rendező ország válogatottja a torna első meccsén. A rossz hír az, hogy a két kivételes, győztes csapat között található Franciaország is, hiszen a legutóbbi Eb-rendezésük nyitányán, 1984-ben legyőzték Dániát 1–0-ra. Ezt követően csak Belgiumnak sikerült a bravúr, tizenhat évvel később, amikor Svédország ellen győztek 2–1-re. Viszont 2004-ben Portugália kikapott Görögországtól (2–1), 2008-ban pedig Svájc vesztett Csehországgal szemben (1–0). Ami viszont biztos, hogy 2016 júniusában nem a statisztika fog számítani a pályán, de az sem elhanyagolható tény, hogy a trikolórok mintegy 80 ezer néző előtt küzdenek meg az 1984-es és 2000-es Európa- és 1998-as világbajnok válogatottal. Ugyanakkor az egymás elleni eredmények sem a románoknak kedveznek, hiszen az eddigi 15 találkozóból csak háromszor győztek a trikolórok és ötször lett döntetlen. A legutóbbi iksz 2011-én született, amikor Eb-selejtezőn, a bukaresti Național Arénában rendezett első tétmeccsen 0–0 lett a végeredmény. Azóta a két együttes nem mérkőzött meg egymással.

A svájciak is „régi” ismerősei a románoknak, hiszen eddig már tizenkétszer játszottak egymás elleni meccsen: 5 román győzelem mellett 3 döntetlen és 4 svájci siker a mérleg. 2012 májusában egy svájci barátságos mérkőzésen Grozav góljával nyertek a románok.

Albánia a harmadik ellenfél, amely történelme során először szerepel egy nemzetközi tornán, viszont mindezek ellenére hiba lenne lebecsülni Gianni De Biasi szövetségi kapitány legénységét, hiszen Portugália mögött, de Dánia előtt zártak selejtezős csoportjukban, így egyenes ágon jutottak ki a jövő évi tornára. Tavaly egy sioni barátságos mérkőzésen is találkoztak a románokkal, akkor Iordănescu csapata nyert 1–0-ra. Az volt a trikolórok 11. sikere Albánia ellen, emellett 3 döntetlen és 2 albán siker a két csapat egymás elleni mérlege.

Az esélylatolgatást tekintve a franciák nagyon boldogok voltak a sorsolást követően, és a helyi sajtó szerint a románok elleni meccsük lesz a legkönnyebb. Didier Deschamps szövetségi kapitány kissé visszafogottabban örült: „Nem tudok sokat a román válogatott jelenlegi felállásáról, de az elgondolkodtató, hogy a selejtezők során nekik volt a legjobb védelmük.”

A magyar legények június 14-én a „sógorok” ellen kezdenek. Az lesz a 137. (!) osztrák-magyar meccs. Az örök rivális osztrákokkal szemben magyar fölényt mutat a mérleg: a nemzeti együttes 66 győzelem mellett 30 döntetlent és 40 vereséget számlál. A két gárda a rengeteg közös összecsapás ellenére legutóbb közel tíz éve, 2006 augusztusában játszott egymással, akkor 2–1-re nyert Magyarország.

A világversenyen újonc Izland ellen húsz éve veretlenek a magyarok, tíz meccsen hét győzelem és három vereség a mérleg. Az északiak legutóbb 1995 júniusában nyertek a magyarok ellen Eb-selejtezőn, az azóta lejátszott öt meccsen mindannyiszor vereséget szenvedtek, legutóbb a 2011 augusztusában, budapesti barátságos találkozón 4–0-ra.

Ennek ellenkezője a portugál csapat, hiszen Magyarország még soha nem tudta legyőzni az ibériai alakulatot. A két gárda eddig tízszer találkozott egymással, három döntetlen mellett a portugálok hétszer diadalmaskodtak. A döntetlenek valamennyi alkalommal barátságos meccsen — s a legutóbbi 1983-ban — születtek.

Mint ismeretes, a magyar válogatott 44 év szünet után szerepel ismét Európa-bajnokságon.

Csoportbeosztás

A-csoport: Franciaország, Románia, Albánia, Svájc. Program, június 10., 22 óra (nyitómeccs): Franciaország – Románia (Saint-Denis, Stade de France). Június 11., 16 óra: Albánia – Svájc (Lens). Június 15., 19 óra: Románia – Svájc (Párizs, Parc des Princes); 22 óra: Franciaország – Albánia (Marseille). Június 19., 22 óra: Svájc – Franciaország (Lille), Románia – Albánia (Lyon).

B-csoport: Anglia, Oroszország, Wales, Slovákia.

C-csoport: Németország, Ukrajna, Észak-Írország, Lengyelország.

D-csoport: Spanyolország, Csehország, Törökország, Horvátország.

E-csoport: Belgium, Olaszország, Írország, Svédország.

F-csoport: Portugália, Izland, Ausztria, Magyarország. Program, június 14., 19 óra: Ausztria – Magyarország (Bordeaux); 22 óra: Portugália – Izland (St. Étienne). Június 18., 19 óra: Izland – Magyarország (Marseille); 22 óra: Portugália – Ausztria (Párizs, Parc des Princes). Június 22., 19 óra: Magyarország – Portugália (Lyon), Izland – Ausztria (Saint-Denis, Stade de France).

A június 10-én kezdődő kontinensviadalon a hat csoportból az első két csapat mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe.