Vidék

Főző-, fafaragó- és szépségverseny a sárközi városnapokon

2013.07.08 - 09:02

Kitűnő hangulatban teltek a hétvégén megszervezett sárközújlaki városnapok. Főző-, fafaragó- és szépségverseny színesítette a programot.

 

Két napon át folyt a mulatság a sárközújlaki városnapokon, ahol a szervezők igyekeztek mindenki igényeit kielégíteni — a koncertek mellett egész napos rendezvényekkel várták az érdeklődőket. Szombaton kötélhúzó-, bográcsosfőző-, töltöttkáposzta-főző- és fafaragó-, valamint szépségversenyre is sor került. Nyolc csapat mérte össze tudását bográcsos-kategóriában. A vetélkedő fődíját a zsűri Podolyák Miklósnak és csapatának ítélte, a második a testvértelepülés, Lőrinci együttese lett, míg a harmadik helyen a szatmárhegyi önkormányzat csapata végzett.

Az Ifjak névre keresztelt gárda különdíjban részesült. Töltött káposztával két csapat nevezett – az első Struţ Anuţa csapata lett, a második helyen pedig a helyi cipőgyár dolgozóiból verbuválódott együttes végzett. A fafaragó-vetélkedőt Kurtinecz Péter és Kurtinecz Levente szervezték — előbbi nem vett részt a versenyben, így különdíjjal jutalmazták alkotását. A vetélkedő első díját és az ezzel járó nyereményt Bandura István helyi fafaragó vehette át, a második Groza István lett, a harmadik helyen a nagybányai Flora nevű csapat végzett, a Napkorról érkezett Napker Kft. pedig a közönségdíjat tudhatta magáénak.

Nagy volt a lelkesedés a szépségverseny szurkolói körében, mialatt a benevezett lányok különféle ruházatban vonultak végig a színpadon, illetve teljesítették a kötelező versenyszámot, a szerelemvallást. A zsűri nehéz helyzetben volt, de döntenie kellett — az idei szépségkirálynőnek járó díjat végül Piricsi Arthur polgármester Donca Alexandrának nyújthatta át, akinek udvarhölgyei — azaz a verseny második és harmadik helyezettjei — Matiz Meliza és Botez Beatrice lettek. Nagy Olívia különdíjat kapott. Az esti szabadtéri bulik fellépői szombaton a Favorit és Mohácsi Brigitta voltak, este pedig DJ Levicius keverte a zenét. Vasárnap este többek között a Desperado, az Irigy Hónaljmirigy és a 4Ever együttes koncertezett.

 

Babos Krisztina