Szatmárnémeti

Fotóversenyt és tombolát hirdetett az Apaserv

A víz világnapja alkalmából hirdette meg fotóversenyét az Apaserv / Fotó: pexels.com
2021.02.16 - 14:40
A víz a mindennapokban jelmondattal hirdetett fotóversenyt a szatmárnémeti Apaserv a víz világnapja alkalmából. A verseny mellett az idei évben tombolával is készülnek a szervezők.

A víz a legértékesebb természeti erőforrásunk, és most, hogy a klímaváltozás egyre nagyobb hatást gyakorol a természetre és környezetünkre, nagyon fontos, hogy felelősségteljesebben használjuk fel. A víz világnapjának megünneplését az 1992. évi Rio de Janeiró-i környezetvédelmi konferencián kezdeményezték. Az ENSZ március 22-ét nyilvánította a víz világnapjává, célja pedig az, hogy felhívja a kormányok, szervezetek és magánszemélyek figyelmét a víz életünkben betöltött szerepére, illetve annak védelmére.

A szatmárnémeti Apaserv minden évben nyílt nappal és más színes programokkal készül a jeles napra. Az idei évben azonban a járványügyi helyzetre való tekintettel a megszokott programokra nem lesz lehetőség. Jó hír azonban, hogy a korábban nagy sikereknek örvendő fotóverseny idén sem marad el. A versenyhez, amely az idei évben A víz a mindennapokban jelmondat alatt fut, bárki csatlakozhat; maximum három, fekete-fehér vagy színes alkotással lehet jelentkezni. A legalább 30x40 centiméteres képek mérete minimum 3 megabájt lehet, maximum pedig 15. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy a fénykép tetszés szerint vágható, formálható, viszont az utószerkesztés folyamata alatt csupán a színeket, illetve a fényeket lehet módosítani. Tilos a fényképekhez külső elemeket hozzáadni, más képekkel összevágni vagy kollázst készíteni. Az alkotásokat az alábbi e-mail-címekre várják a szervezők egészen március 19-ig: [email protected] vagy [email protected]. Az üzenet tárgya: Concurs de Fotografii. Fontos, hogy a fájlnevek az alábbi példa szerint legyenek feltüntetve: NévKeresztnév_Lakhely_Képcíme. A verseny első helyezettje 1000, a második 500, míg a harmadik 300 lejes díjban részesül.

A fotóversenyen kívül egy tombolával is készült a szatmárnémeti Apaserv. Az urnába azon személyek nevei kerülnek, akik február 14. és március 14. között online, a vízszolgáltató honlapján keresztül fizetik be a számláikat. A tombolán, amelynek sorshúzására március 20-án kerül sor, négy szerencsés személy 500 lej értékű ajándékcsomaggal gazdagodhat.

Kallós András

Ajánljuk még a témában:

Szatmárnémeti

Hosszabb úton jár a hatos hatkor

Fontos közlemény a szatmárnémeti 6-os busz útvonalát érintő változásról.
Vidék

Vízhálózat-karbantartás Nagymadarászon

Tisztítja az ivóvízvezetéket az Apaserv.
Belföld

Jön a dunai árhullám Románia felé

Szerdára Budapestet is elérte a dunai árvíz, jövő keddre várják a nagy vizet Baziaşhoz.