Programajánló

Fotóművészeti Ősz 2015

2015.09.24 - 14:04

Az idén újból megrendezi a nagykárolyi Vasile Vénig László Fotóklub őszi eseményfolyamát, mely a Fotóművészeti Ősz 2015 címet viseli.

 

Ennek első eseménye a szeptember 25-én, pénteken 18 órai kezdettel megnyíló kiállítás Ovi D. Pop nagyváradi fotóművész munkáiból. Ovi D. Pop a Román Fotóművész Szövetség (Artist AAFR), valamint a Nemzetközi Fotóművész Szövetség művésze (ArtistFIAP), alkotásai több száz nemzetközi fotószalon anyagába bekerültek már, és több alkotása díjazott vagy kitüntetett volt különböző nívós fotós eseményeken. Ez a mostani kiállítása, mely „Az Én Világom” címet viseli, egy kivonata, keresztmetszete eddigi pályafutásának, fotósként, ezen a pályán elért sikereinek. Az esemény rangját emeli az a tény is, hogy a kiállítás megkapta a Román Fotóművész Szövetség és az Eurofoto Art Szövetség (FIAP regionális képviselője) védnökségét. A szakértők szerint nem mindennapi fotókat láthat a nagykárolyi közönség ezen a hétvégén. Ovi D. Pop pénteken nyíló tárlatának képanyaga október 10-ig látogatható a Károlyi-kastélyban.

A nagykárolyi fotósklub alkotóinak szervezésében megvalósuló Fotóművészeti Ősz idei kiadásában az alábbi rendezvények kapnak még helyet: az aradi PRO Arad fotóklub kiállítása október 11. és 22. között és a II. Vasile Vénig László Nemzetközi Fotószalon, ami október 23. és november 6. között kerül lebonyolításra.