A pénteki szabadedzés eredményeit nézve úgy tűnik, hogy ezen a hétvégén is Mercedes – Ferrari csata lesz a Forma–1-es világbajnoki futamon. Sanghajban, a Kínai Nagydíj mindkét pénteki tréningét Hamilton nyerte, viszont előnye fokozatosan csökkent.
A téli tesztek és az idénynyitó Ausztrál Nagydíj után a legtöbben azt hitték, hogy a Mercedes megállíthatatlanul robog a címvédés felé, de a német Sebastian Vettel váratlan győzelme némi reménysugarat jelenthet azoknak, akik a tavalyi egyhangú idény után változatosabb eredményekben bíznak. A Ferrari szepangi sikere persze nem jelenti azt, hogy a Mercedest máris letaszították a Forma–1 trónjáról, de az idén talán valóban szorosabb küzdelmet láthatunk – ha nem is a világbajnoki címért, legalább a futamgyőzelmekért.
A világbajnokság harmadik futamát a legnépesebb kínai városban, Sanghajban rendezik, ahová immár 12. alkalommal látogat el a Forma–1 mezőnye. „Az évek során a rajongói bázis egyre nagyobb lett Kínában. Egyre több a fiatal szurkoló, ami nagyon jó jel a jövőre nézve” – nyilatkozta a Lotus helyettes csapatfőnöke, Federico Gastaldi. Az egyre nagyobb számban megjelenő rajongók ráadásul rendkívül lelkesek, és mindent megtesznek azért, hogy a hétvége során a pilóták közelébe kerüljenek. „Sanghaj a szurkolók miatt az egyik kedvenc versenyhelyszínem” – nyilatkozta a címvédő brit pilóta, Lewis Hamilton. A Mercedes versenyzőjének nem véletlen, hogy különösen népszerű az országban, hiszen eddig ő nyerte a legtöbb versenyt Kínában, szám szerint hármat.
Az 5451 méter hosszú pálya ugyan nem tartozik a klasszikusok közé, de sokan szeretik a lendületes vonalvezetését a kitűnő előzési lehetőségek miatt. A malajziai pályához hasonlóan itt is találunk lassú, közepes és gyors kanyarokat, de rendkívül fontos szerephez jut a két hosszú egyenes is. A 13-as és 14-es kanyarok közötti szakasz 1,17 km-es hosszúságával a jelenlegi leghosszabb egyenes a Forma–1-ben. „Akár egy doboz Red Bullt is megihatnánk, amíg végigérünk rajta” – viccelődött Daniel Ricciardo, az energiaital–gyártók csapatának ausztrál versenyzője. Ugyanakkor szerinte a sanghaji pálya 1-es, 2-es és 3-as kanyarok az F1 legtechnikásabb fordulói közé tartoznak. „Szerintem nincs még egy ilyen kanyarkombináció a versenynaptárban, az első gumikat nagyon megterheli” – mondta a pilóta a kör elejéről.
A pálya hátsó egyeneséről a Force India mexikói versenyzője, Sergio Pérez azt mondta: „A hátsó egyenes azért is érdekes, mert gyakran láthatunk itt gyorsulási versenyeket. Ezek a részen a lóerők száma és a végsebesség a legfontosabb. Néha egyszerre három autó halad egymás mellett, és a hajtűkanyarnál rengeteg az előzés. Egyértelműen ez a legjobb lehetőségünk egy sikeres manőver végrehajtására.”
Éppen ezért, az ideális beállítások megtalálása nagy fejtörést okoz a mérnököknek, hiszen az autónak az egyenesekben és a lassabb kanyarokban is hatékonyan kell működnie. A pálya egyértelműen az első gumikat viseli meg a legjobban, főleg a bal első abroncsok kapnak a szokásosnál nagyobb terhelést. Noha alapvetően gyors pályáról van szó, néhány kanyar előtt durva lassításokra van szükség, ezért a fékek stabilitására is nagy figyelmet kell fordítani.
Másrészt az számolni kell a szeszélyes időjárással is. Nem kell a malajziaihoz hasonló hőséggel számolni, a korábbi évek tapasztalatai alapján körülbelül 20 fokos hőmérséklet várható. Csapadékkal is számolni kell, az eddigi kínai nagydíjhétvégéknek majdnem a felét zavarta meg az eső, és többször a vasárnapi versenyek is vizes pályán zajlottak.
Pénteken egyébként megrendezték az első két szabadedzést. Az első tréninget – meglehetősen hűvös időben, 14 Celsius fok levegő hőmérséklet mellett – nagy főlénnyel nyerte Hamilton (időeredmény: 1:39.033) csapattársa, a német Nico Rosberg és a két Ferrari pilóta, Vettel és a finn Kimi Räikkönen előtt. Délutánra felgyorsult, de kevéssel csökkent a Mercedes előnye Hamilton alatt (1:37.219), megelőzve Räikkönent, Ricciardot, Vettelt és Rosberget.
A hétvége másik kérdése, hogy lesz-e végre teljese rajtrács idén, mert az eddigi két nagydíjhétvégén ez nem jött össze. A Manor az Ausztrál Nagydíjat kihagyta, Malajziában pedig csak egy versenyzővel rajtolt. Pénteken, Kínában az első edzésen a brit Will Stevens és a spanyol Roberto Merhi zárták a sort a táblázatban, a második tréningen változott a sorrend a tabella végén. Stevens számára viszont hat megtett kör után véget ért az edzés hajtóműprobléma miatt.
Közvetítés
Forma–1-es világbajnokság, 3. forduló, Kínai Nagydíj, Sanghaj, szombat: időmérő edzés, 10 óra (Duna TV, Dolce Sport). Vasárnap: futam, 9 óra (Duna TV, Dolce Sport).
A világbajnokság állása
Pilóták
1
Lewis Hamilton
brit, Mercedes GP
43
2
Sebastian Vettel
német, Scuderia Ferrari
40
3
Nico Rosberg
német, Mercedes GP
33
4
Felipe Massa
brazil, Williams
20
5
Kimi Räikkönen
finn, Scuderia Ferrari
12
6
Felipe Nasr
brazi, Sauber
10
7
Valtteri Bottas
finn, Williams
10
8
Daniel Ricciardo
ausztrál, Red Bull Racing
9
9
Nico Hülkenberg
német, Force India
6
10
Max Verstappen
holland, Toro Rosso
6
11
Carlos Sainz Jr.
spanyol, Toro Rosso
6
12
Marcus Ericsson
svéd, Sauber
4
13
Danyiil Kvjat
orosz, Red Bull Racing
2
14
Sergio Pérez
mexikói, Force India
1
Csapatok
1
Mercedes GP
76
2
Scuderia Ferrari
52
3
Williams
30
4
Sauber
14
5
Scuderia Toro Rosso
12
6
Red Bull Racing
11
7
Force India
7