Sport

Fordított, de kikapott az Olimpia

2015.09.19 - 15:52

A szünetig 0–1-ről tudott fordítani a Szatmárnémeti FC Olimpia legénysége, de végül 2–3-ra kikapott szombaton hazai pályán a vendég Aradi UTA Bătrâna Doamnă labdarúgócsapatától a másodosztályos bajnokság negyedik fordulójának mérkőzésén.

Elfogyott a Szatmárnémeti FC Olimpia labdarúgócsapat idénykezdési lendülete, ugyanis sorozatban a második mérkőzését vesztette el a Liga 2-ben: a târgoviștei vereség után szombaton hazai pályán is kikapott Csik Tibor vezetőedző legénysége. Ezúttal az Aradi UTA Bătrâna Doamnă győzött a sárga-kékek ellen.

A 30 fok körüli kánikulában játszott mérkőzésre mintegy ezer néző volt kíváncsi. A Maros-partiakat kéttucatnyi szurkoló is elkísérte, akik kilencven percen keresztül énekeltek és buzdították kedvenceiket, de az Oli szurkolótáborának a „keménymagja” sem adta alább, így a nézőtéri hangulatra nem lehetett panasz. A játék viszont néha hagyott kívánnivalót maga után. Az első húsz percben úgy tűnt, mindkét együttes a kivárásra játszik, de a gó lnélküli döntetlennel is beérnék. Boștină várszegény lövésén és Székely veszélyes távoli próbálkozásán kívül nem sok történt a pályán, míg a 23. percben a semmiből jött a vendégegyüttes vezető találata: Polgár beadása után Curtuiuș lőtte ki jobb oldalról Baican kapujának hosszú sarkát (0–1). Hét perccel később Faur egyenlített: a szatmáriak támadója mesteri passzt kapott Selageától a védők mögé, majd nyolc méterről, ziccerből csont nélkül vágta a labdát a szatmári származású Miron kapujába (1–1). Ezután kissé pezsgőbb lett a játék is, hiszen túloldalt Polgár máris visszaszerezhette volna a csapata vezetését, de a 34. percben Takács kontrából Selageát szolgálta ki, a középpályás pedig – Mironnal szemben – kipasszolt Bura elé, a 19 éves srác pedig két méterről nem hibázott (2–1) és megszerezte pályafutása első másodosztályos találatát.

A szünet nem használt a szatmáriaknak. Az aradiak motiváltabban jöttek ki a pályára, és sokkal veszélyesebbek voltak a kapura. Az 55. percben Manea egy 30 méteres „torpedót” küldött Baican kapujába (2–2), majd Vlad, Burlă és Székely távoli lövéseinél is izgulni kellett. A 73. percben Hlistei bődületes helyzetet hagyott ki, amikor négy méterről a felső lécre rúgta a labdát, de tíz perccel később, a frissen beállt 17 éves Man pazar indítása után Curtuiuș megszerezte a csapata győzelmét jelentő gólját is (2–3).

„Elértük Szatmáron azt, amiért ideutaztunk — mondta megelégedve az UTA vezetőedzője, Nagy Roland. – Két gólt kapott ajándékba az Olimpia, de én gratulálok a legénységemnek, hogy volt tartásuk, és azt csinálták a második félidőben, amit kértem tőlük, és fordítani tudtak” — tette hozzá a szakvezető a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

Kollégája, Csik Tibi viszont érthetetlenül állt a helyzet előtt. „Nem vagyok megelégedve néhány játékosom hozzáállásával. Nem tudom eldönteni, hogy a kimerültség miatt játszottak ilyen gyengén, vagy csak egyszerűen ennyire képesek és talán ilyen gyengék. Csalódtam bennük. Volt 5-6 játékos, aki mindent beleadott, másik öt pedig csak lézengett a pályán. Őszintén, a játék alapján, örültem volna a döntetlennek is. Megbeszéljük az öltözőben a fiúkkal ezt a meccset, de sürgősen magunkhoz kell térjünk, mert nagyon fontos meccs vár ránk Tatrangon. Így, számomra egy bravúr lenne az első hat között zárni” — panaszolta a szatmári vezetőedző, aki újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy azért cserélte le a második félidő elején Faurt, mert játékosa rosszullétre panaszkodott. „Már a szünetben mondta, hogy hányingere van. Annyit kértem tőle, hogy még maradjon a pályán néhány percet, amíg Villand bemelegít. Nem kockáztathattam Faur épségét. Isten mentsen, összeeshetett volna a pályán, és akkor az én vállamon az egész felelősség” — magyarázta.

A mostani vereséggel a szatmári csapat visszacsúszott a 2-es Csoport táblázatának a 8. helyére, szeptember 26-án pedig Tatrangon játszik a legénység a 12. pozícióban tanyázó Unirea ellen.

Liga 2, 2-es Csoport, 4. forduló

Szatmárnémeti FC Olimpia – Aradi UTA Bătrâna Doamnă 2–3 (2–1). Gólszerzők: Faur (30. perc), Bura (34.), illetve Curtuiuș (23., 83.), Manea (55.).

FC Olimpia: Baican – Heil, Tătaru, Iuhas, Muntean, Chivari, Bura (Cădar, 67. perc), Faur (Villand, 53.), Selagea, Takács (Ciul, 59.), Boștină.

UTA: Miron – Polgár, Botiș, Manea, Burlă, Chindriș, Rus, Dobrean (Jorza, 46. perc), Vlad (Hlistei, 63.), Curtuiuș, Székely (Man, 82.).

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!

További eredmények

Kolozsvári SCU – Szászmedgyesi Gaz Metan 0–1

CS Mioveni – Tatrangi Unirea 3–0

CSM Râmnicu Vâlcea – Chindia Târgovişte 1–1

Brassói FC – Nagyváradi FC Bihor 1–1

Nagybányai FCM – Resicabányai Metalul 3–0

Pankotai Șoimii – Karánsebesi FC 2–1.

1

Nagybánya

4

3

1

0

10–3

10

2

Gaz Metan

4

3

1

0

6–3

10

3

Mioveni

4

2

1

1

9–5

7

4

Chindia

4

2

1

1

6–4

7

5

UTA

4

2

1

1

7–6

7

6

Vâlcea

4

2

1

1

6–6

7

7

Pankota

4

2

1

1

7–8

7

8

Olimpia

4

2

0

2

9–6

6

9

Karánsebes

4

2

0

2

6–4

6

10

Brassó

4

1

2

1

5–5

5

11

Kolozsvár

4

1

0

3

1–3

3

12

Tatrang

4

1

0

3

4–8

3

13

FC Bihor

4

0

1

3

2–6

1

14

Resica

4

0

0

4

4–14

0

 Szöveg és fotók: Pesek Attila

KATTINTSON IDE ÉS NÉZZE MEG A MÉRKŐZÉSEN KÉSZÜLT FÉNYKÉPEKET!