Művészeti téren is izgalmas kihívásokkal készül a következő évre Enyedi Zsolt. A december elején lezajlott Maturus-díj-átadásról és egyéni projektjeiről kérdeztük a nagykárolyi kultúrembert.

— Év végi összegző beszélgetésre készülünk, ezért megkérdezem: milyen volt a 2018-as éve Enyedi Zsoltnak?

— Jó volt. A megvalósulások és be nem teljesülések számadásakor határozottan pozitív irányba mozdul el a mérleg nyelve.

— Maturus-díj. Soha nem minősítjük az adott év versenyzőit, hiszen minden évben különlegesek a cím várományosai, ezért inkább azt kérdezném: a korábbi évekkel összehasonlítva a verseny idei kiadása hogyan zajlott?

— No igen, volt Maturus idén is. És ha valami, akkor az, hogy egy ilyen kisvárosi alternatív kultúrmissziót 22 éven át folyamatosan sikerrel tudunk abszolválni, talán mégis arra utal, hogy van némi alapunk a büszkeségre. Meglehet, épp ez a több mint két évtizedes távlat a legizgalmasabb az egészben. Végiggondolni, hogy honnan és miből indult, mennyire maradt önazonos, mit sikerült megőriznie, miben változott, mi miatt kellett változnia. Kik azok, akik ugyanolyan lelkesedéssel segítenek a megvalósításában, kik a szurkolók, kik az ellendrukkerek, kik csatlakoztak a csapathoz, kik távoztak. Talán épp a diákok tekintetében mondhatjuk leginkább, hogy ők mindig újak, és mégis minden évben ugyanazt az erőteljes fiatal ambíciót sugározzák, ami oly jellemző erre a különleges életkorra. Közben pedig digitálisabbak és médiafüggőbbek, mint a '90-es évek ifjúsága, de tapasztaljuk, hogy a világ manapság veszélyes sodrással rohan és ránt magával mindenkit. Ez pedig arra figyelmeztet, hogy még jobban kell figyelnünk gyermekeinkre és persze magunkra is.

— Milyen művészeti jellegű villanásaid voltak idén?

— Nem igazán villogtam idén. Mindazonáltal a Yesterdays harmadik lemezén van egy-két jó moog-szólóm. A 2018-as Maturus és a Yesterdays-lemez „kasszájába” rengeteg energiát kellett „befizetnem”. De mindkét „hadművelet” szép sikerrel zárult. Emellett nagy örömömre szolgált Bikfalvi Zsolt barátom oldalán a fotóklubos tevékenységekben való részvétel, és persze a VW Depó minden számában megjelent egy-egy novellám és filmkritikám.

— Miért változott meg a terved az év végére beharangozott kiállításodat illetően?

— Tény, hogy az idei évben nem fotóztam annyit, mint az előzőekben. Ugyanakkor van egy izgalmas kiállításprojektem. Tudod, egy képsorozat, amit, ha behunyom a szemem, világosan látok magam előtt. Ezeknek a képeknek a megvalósításához azonban a nyers fotókon túl más grafikai megoldásokat is be kell vetnem. A jelenlegi változatok pedig még nem tükrözik megfelelőképpen a behunyt szemmel álmodott képeket. Ergo a képanyag még nem kiállításérett.

— Több művészeti területen is szereted kipróbálni magad, ez köztudott rólad. Hogy áll a zenélés, írás, fotózás?

— Köszönöm, jól. Egyre inkább úgy hiszem, hogy a zenepublikálásnál fontosabb a gyakorlás, az írásnál az olvasás, a képek kiállításánál a vizuális kísérletezés. Ezt pedig mindhárom esetben tanulásnak hívják.

— Milyen tervekkel készülsz 2019-re?

— Szeretném jól érezni magam: úgy önmagammal, mint munkakapcsolataimban. Elég merész terv, ugye?

— Téged ismerve ennek azért lesz némi köze az alkotói munkához.

— Jól ismersz! Mint már mondtam, leginkább tanulni szeretnék. Persze ha az ihlet majd úgy hozza, és meg kell születnie valaminek, hát majd hagyom, hogy történjen, és nem fogok ellenállni. A helyzet majd úgyis adja magát, s minden kiderül a végén. „Mal sehen” — ahogy egy kedves barátom mondaná.

— Sok sikert a terveidhez, és kíváncsian várjuk a fejleményeket.

— Köszönöm. Békés, könnyű és hatékony új évet kívánok mindannyiunknak.

Tőtős Tímea