Nagykároly

Folytatódhat a főút felújítása

A nagykárolyi főút közel egy kilométernyi szakaszára vár még felújítás (Fotó: SZFÚ)
2022.04.19 - 12:30
Nagykároly Helyi Tanácsának tagjai elfogadták a 19-es számú főút Mioriţei utcától a város Nagyvárad felé vezető útjának végéig tartó szakaszának felújítását célzó tervezetet.

„Mivel az árak megkétszereződtek a korábbi tervhez képest, így a főút 750 méteres szakaszának felújítása közel 6 millió lejbe kerül majd. Az út állapota azonban nagyon rossz, a foltozásnak sok értelme nincs, úgyhogy a teljes megújításra kívánunk összpontosítani. Hamarosan kiírjuk a licitet a munkálatokra, s ha lezajlottak a kötelező formalitások, akkor a legóvatosabb becslések szerint júliusban, augusztusban kezdődhet a kivitelezés. A város azon részén élők tapasztalhatták, hogy napok óta dolgoznak ott az önkormányzat által megbízott szakemberek. Ők a Mobilitás II. néven ismert uniós projekt révén a járdát újítják fel, illetve a város végéig tartó részig kiépítik a bicikliutat is” — nyilatkozta Kovács Jenő polgármester. SZFÚ