Nagykároly

Folytatják a népszerűsítést

2013.01.09 - 10:41

Sikeres évet zárt a Nagykárolyi Kulturális Igazgatóság. Idén is a város és elsősorban a Károlyi-kastély népszerűsítése a célkitűzése az önkormányzat keretén belül működő intézménynek.

 

 

Közel hetven kulturális programot, rendezvénysorozatot szervezett tavaly a nagykárolyi önkormányzat keretén belül működő kulturális és sportigazgatóság — tájékoztatta lapunkat Bogdan Georgescu, az igazgatóság vezetője. Ezek között a képzőművészeti és fotókiállításoktól a különböző jellegű előadásokig, bemutatókig számos kulturális eseményt jegyezhettünk fel.

A Nagykárolyi Művelődési Központ, a Városi Múzeum, a Városi Könyvtár és más egyesületek közreműködésével szervezett rendezvényeket az igazgatóság a lakosság igényeit figyelembe véve bonyolította le, így nem csoda, hogy azokon több ezren — hozzávetőleg négyezer helyi és környékbeli lakos – vett részt. A mintegy hetven rendezvény közül negyven a Károlyi-kastélyban zajlott, ugyanakkor az igazgatóság további húsz eseménynek volt a befogadó intézménye. Bogdan Georgescu ugyanitt megemlítette, hogy a kastélylátogatók száma az év végére már a negyvenezres számot is megközelítette.

Hivatalos kimutatás ugyan nincs, viszont a fentebb említett programok közül az igazgatóság vezetőjének elmondása szerint a Varázslatos Karácsony Fesztiválnak volt a legnagyobb népszerűsége, a minőségi előadásokat felvonultató rendezvénysorozat alkalmával naponta több százan fordultak meg a kastélyban és annak főbejárata előtti téren. Az igazgató ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy minden rendezvényre hasonló intenzitással készülnek, nemcsak a mennyiséget, hanem a minőséget is szem előtt tartják, és mindezt minimális költségvetésből.

„Rengeteg a munkánk, mióta beköltöztünk a kastélyba. Mindez nagyon megterhelő, hiszen ugyanazzal a személyzettel dolgozunk, mint azelőtt, az alkalmazottak gyakran hétvégén sem pihenhetnek” — nyilatkozta lapunknak Bogdan Georgescu, aki ezúton is szeretné megköszönni a beosztottak lelkiismeretes munkáját.

„Örvendek, hogy sikerült növelni a gyermeklétszámot a művelődési központban. Mindez annak is köszönhető, hogy Keresztesi Ildikó és Fazekas Erika vezetésével egy furulyakör és egy városi gyermekkórus indult az intézményben” — tette hozzá az igazgató, aki rendkívüli eredményként könyvelte el a művelődési központ két növendékének, Csobot Adélnak, valamint Kovács Stoica Alinak a sikereit is. Mint ismeretes, Szűcs József könnyűzene- és énektanár tanítványa a magyarországi RTL Klub tehetségkutató műsorában, az X-Faktorban, Raluca Păvăluc tánctanár növendéke pedig a román ProTV kereskedelmi televíziós csatorna „Érted táncolok” című vetélkedőjében végzett a harmadik helyen.

Ami az idei évet illeti, az igazgatóság Nagykároly, ezen belül pedig a Károlyi-kastély további népszerűsítését tűzte ki célul. Ennek érdekében elsősorban egy weboldalt kívánnak létrehozni a közeljövőben. A tervezett négynyelvű honlapon a város látványosságairól olvashatnak majd az internetezők, az oldal továbbá folyamatosan frissítve lesz a különböző rendezvényekről szóló írásokkal. Emellett különböző turisztikai vásárokon és kiállításokon reklámoznák a várost, mi több, turisztikai csomagokat is összeállítanának, amelyekben a nagyobb horderejű rendezvények lennének előre bejelentve. Ugyanakkor állandó jellegű programot is tervez az igazgatóság, amely arról szólna, hogy a művelődési központ növendékei minden hétvégén különböző előadásokkal, bemutatókkal szórakoztatnák a turistákat. Sőt arra is van kilátás Bogdan Georgescu szerint, hogy országos egyesületek a kastélyban tartsák évi gyűlésüket, ami mindenképpen kiváló reklám lenne a városnak.

Ifj. Deák Endre