Nagykároly

Folytathatja Kovács Károlyban

2012.06.11 - 11:31

Éjszaka 2 óráig összeszámolt szavazatok alapján szinte biztosra vehető, hogy Kovács Jenő jelenlegi polgármester lesz ezután is Nagykároly elöljárója.

 

 

Magas részvételi arány mellett magabiztosan nyert Kovács Jenő Nagykárolyban. Legalábbis a lapzártánkig elvégzett szavazat-összeszámlálások ezt az eredményt körvonalazták. Úgy tűnik tehát, hogy Kovács „zsinórban” második, összességében harmadik mandátumát kezdheti meg a közeljövőben. Ötven százalékos feldolgozottság mellett a jelenlegi nagykárolyi polgármesternek már mintegy másfél ezer szavazatos előnye volt. Még a magyar jelöltek számára hagyományosan gyengébb körzetekben is meggyőző többletszavazatot gyűjtött be az RMDSZ jelöltje. Kovács ellenfelei ezen a ponton már mind túl voltak a gratuláción, köztük Bucureștean Adrian, a legkomolyabb kihívója is sok sikert kívánt az újabb négyéves mandátumhoz. „Jelen pillanatban az a kérdéses, hogy milyen lesz az RMDSZ előnye a tanácsban. Remélem, hogy sikerül növelni a helyek számát” — nyilatkozta lapunknak Kovács. „Idén jóval többen jöttek el szavazni mint négy éve, és ez a többlet Nagykárolyban az RMDSZ-nek kedvezett, a különbség nagyobbik részét a szövetség gyűjtötte be. A konklúzió az, hogy nem kampányolni, hanem dolgozni kell, és akkor az eredmények is jönnek” — tette hozzá Kovács. A szavazókedv valóban nőtt Károlyban a legutóbbi választáshoz képest, ezúttal 10 559 szavazatot adtak le, ez majdnem ötven százalékos részvételt jelent.

Fischer Botond