Két mérkőzéssel ma megkezdődik a román labdarúgó-élvonal tavaszi hajrája.
Az alapszakaszból még négy fordulót rendeznek, ezután a rájátszás felsőházában a bajnoki érmekért, európai kupasorozatokban való részvételért, az alsóházban pedig a kiesés ellen fognak küzdeni a csapatok késő tavaszig.
Az idei első fordulóban is rendeznek egy rangadót: a felsőházba vágyó Dinamo a jelenlegi harmadik CS Universitatea Craiovát fogadja vasárnap Bukarestben.
A huszonkét őszi mérkőzés után a Kolozsvári CFR várja az első helyről a folytatást, de csak két pont az előnye a FCSB előtt. A Craiova 43 ponttal a harmadik pozíciót foglalja el a táblázatban, utána viszont nagy a harc három felsőházi helyért: az Astra Giurgiunak 37, a FC Botoșani-nak 35, a FC Viitorulnak 34 pontja van. A felsőház vonala alatt levő Dinamonak is 34 pontja van.
Az idény végén csak a bajnokcsapat kap helyet a Bajnokok Ligájában, a 2., 3. helyezett és a Román Kupa győztese pedig az Európa Ligában játszhat a következő szezonban.
Az idény végén a 13. és a 14. helyen záró csapatok kiesnek a Liga 1-ből, míg a 12. helyen záró alakulat osztályzón lép majd pályára a Liga 2 harmadik helyezettjével. Jelenleg a két újonc, a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK (13. hely, 15 pont) és a Juventus Colentina (14., 9) foglalják el az utolsó két pozíciót a Liga 1-ben, Szászmedgyesi Gaz Metan (12., 15) pedig osztályzós pozíciót foglal el. Viszont mindez még csak az alapszakasz állása, a csapatok jövője a rájátszás után fog eldőlni.
Liga 1, alapszakasz, 23. forduló
Péntek
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK – Temesvári ACS Poli (18 óra)
FC Viitorul – Astra Giurgiu (21.45 óra)
Szombat
FC Voluntari – CSM Poli Iași (18 óra)
Szászmedgyesi Gaz Metan – FCSB (20.45 óra)
Vasárnap
FC Botoșani – Juventus Colentina (18 óra)
Dinamo – CS U Craiova (20.45 óra)
Hétfő
Kolozsvári CFR – Concordia Chiajna (20.45 óra).
A találkozókat a Digi Sport, a Telekom Sport és a Look Tv/Look Plus közvetítik.
1
CFR
22
15
4
3
35–12
49
2
FCSB
22
14
5
3
45–14
47
3
Craiova
22
12
7
3
36–23
43
4
Astra
22
10
7
5
31–21
37
5
Botoșani
22
10
5
7
26–23
35
6
Viitorul
22
10
4
8
29–19
34
7
Dinamo
22
10
4
8
31–22
34
8
Iași
22
8
6
8
27–29
30
9
ACS Poli
22
6
8
8
18–30
26
10
Voluntari
22
6
7
9
21–25
25
11
Chiajna
22
7
3
12
29–29
24
12
Gaz Metan
22
2
9
11
10–32
15
13
Sepsi
22
4
3
15
13–40
15
14
Juventus
22
1
6
15
12–44
9
Pesek Attila