Vidék

Folyamatosak a fejlesztések Mezőteremen

2020.04.07 - 18:30

„Nem állhatunk le a község fejlesztésével, még akkor sem, amikor a mindennapok kihívásai mellett a koronavírus-fertőzéssel is küzdenünk kell” — hangsúlyozta ki Tar Miklós, Mezőterem polgármestere. A Nagykároly melletti község arculata az elmúlt négy évben sokat változott, viszont még sok megvalósítás várat magára, mondta a polgármester.

„Az év elején megtartott községi tanácsülésünk során kijelöltük azokat a feladatokat, melyek végrehajtására idén fókuszálunk. Nyilván a munkavégzések hivatalos részén lassít valamit a koronavírus-fertőzés terjedésének lassítását célzó intézkedések bevezetése, de ettől függetlenül az élet és a munka megy tovább Mezőteremen. A napokban elkezdtük a mezőteremi óvoda teljes körű felújítási munkálatait. Felújításra kerül az épület kívül-belül, míg az udvarán egy játszótér és egy óvodásokra méretezett focipálya kap helyet, de korszerűsítjük a fűtésrendszert és az elektromos hálózatot is. A kivitelező cég május végére ígéri a munkálatok befejezését. Ősztől kezdődően pedig szeretnénk napköziként is üzemeltetni az épületet. Az óvodások focipályája a magyar kormány támogatásával készül majd, a beruházás többi költségét saját erőből finanszírozzuk. Az épület korszerűsítésre 400 000 lejt szánunk, míg az udvaron végzett munkálatokra 70 000 lejt. Miután elkészülünk, újításokat vezetünk majd be a mezőteremi óvoda vonatkozásában, és ősztől a vezendi óvodában tanuló gyermekek is ebbe az épületbe járnak majd. Mezőteremen 70 óvodás van, ehhez adódnak majd hozzá a vezendi gyermekek is. Amennyiben sikerül beindítanunk a napközis programot, akkor étkezőt és hálótermet is kialakítunk, tehát Mezőterem is egy nagyon szép és korszerű tanintézménnyel bővül majd. Úgy tervezzük, hogy a gyermekek étkeztetésére szánt összeg felét a helyi tanács állja, ez minden bizonnyal nagy segítséget jelent majd a családoknak” — mondta a polgármester.

Az óvoda épületén kívül folyamatosan tevékenykednek, hogy a mezőteremi közterületek is szépek legyenek. Idén is a szociális segélyezettek dolgoznak, a zöld részek mellett a virággruppokat is rendbe teszik, mondta a polgármester. „Idén szeretnénk még rendbe tenni a kiskultúr épületét, azonban ez a munka várhatóan nyáron történik majd. Volt egy adományozónk, akitől 5000 eurót kaptunk, s ebből a pénzből asztalokat, padokat vásároltunk, amikkel a pórteleki és vezendi kultúrotthonokat szereltük fel. Vettünk továbbá ezekbe az intézményekbe két speciálisabb kályhát, amik főzésre is alkalmasak. Ezeket is fel kell építtetnünk idén” — nyilatkozta a mezőteremi polgármester.

Ajánljuk még a témában:

Vidék

Gazdáktól rászorulóknak – hogy mindenkinek jusson kenyér a mindennapokban

Mezőteremen tartották vasárnap a Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget.
Vidék

Mezőteremen tartják az V. Partiumi Búzaösszeöntő Ünnepséget

A rendezvény 10 órakor szentmisével kezdődik a mezőteremi Szentkereszt római katolikus templomban
Szatmárnémeti

Már tervezik a következő park „felújítását”

Szisztematikusan halad a szatmárnémeti városvezetés a zöldövezet-nagygenerálokat illetően: a Kubik-park létrehozása, a Kossuth-kert rendezése és a „nagypark” korszerűsítése után van még egy nagy zöld terület, amely komolyabb odafigyelést igényel.