Szatmárnémetiben zajlott a Romániai Máltai Szeretetszolgálat Fókusz nevű képzési programja. Az eseményre Kolozsvárról, Sepsiszentgyörgyről, Marosvásárhelyről, Máramarosszigetről és Piteşti-ről érkeztek a résztvevők. Az informális képzés a DOCAT tanításának megismerésére alapszik, amely a katolikus vallás társadalmi tanítását mutatja be népszerű formában. Az képzésről Gyenes Kincső, a szatmárnémeti Máltai Szeretetszolgálat csapatának szociális munkása és a helyi szervezet ifjúsági vezetője számolt be lapunknak.
Kincső elmondta, hogy a szeretetszolgálat a rászorulók megsegítése mellett a hit védelmét is fő feladatának tartja. A képzés során a szervezet önkéntesei és munkatársai elmélyíthették az eddig megszerzett tudásukat, ugyanakkor a tapasztalati tanulás és az interaktív tevékenységek által új információkra tehettek szert.
Az ifjúsági vezető elmondta, hogy a képzés elsősorban kis csoportokban zajlott, néhány fontosabb téma átbeszélésével, elmélkedéssel és néhány fontos következtetés levonásával. A tevékenységek során lehetőség volt arra, hogy a résztvevők egymástól tanuljanak, bevált módszereket osszanak meg egymással, és közösen találjanak megoldást eddig problematikusnak vélt esetekre. A szociális munkás elmondta azt is, hogy ismerkedős és csapatépítő játékokból, illetve szituációs feladatokból sem volt hiány a képzés során, amely a Romániai Caritas Konföderációval együttműködésben jött létre.
A szervezők kihangsúlyozták, hogy mint minden eddigi tevékenységükön, a Fókusz nevű képzési program alatt is rendkívül fontos szempont volt az óvintézkedések betartása, ezáltal nagy hangsúlyt fektettek a fertőtlenítésre, továbbá a programokon mindenki maszkot viselt, emellett pedig a biztonságos távolság megtartása is kötelező volt a program ideje alatt.
Kallós András