Vidék

Főhajtás a „nemzet napszámosa” előtt – KÉPGALÉRIA

2024.09.07 - 19:27
Kőszegremete elmúlhatatlan érdeme és bátor tette, hogy a Széchenyi-obeliszk egy évvel a legnagyobb magyar halála után megvalósult és azóta is áll a Domokos-dombon.

Bő három évtizede, hogy szeptember első szombatja nem csak egy naptári nap, de különleges ünnepnap is a kőszegremetei közösség életében s ennek az avasi  református magyar falunak a neve már nem csak ízletes gyümölcsökkel, zamatos gyümölcspárlatokkal van elválaszthatatlanul összeforrva, de a Széchenyi-megemlékezéssel is.

hirek/2024/szechenyi-kremete/30.jpg

Igaz, a „nemzet napszámosa” soha nem járt ezen a vidéken  (Szatmár megyében is csak párszor, a Károlyi grófok nagykárolyi kastélyában), olyannyira elevenen élt a kőszegremeteiek lelkében, hogy alig egy évvel halálát követően, 1861–ben egy maréknyi hazafi, Henter Ferenc kurátor vezetésével eldöntötte: Széchenyi emlékoszlopot emelnek – s pár hónap múlva már állt is a falu fölötti Domokos-dombon a hat méter magas kőobeliszk, a „Nagyok közt is a legnagyobbnak, dicső emléket!” állítva. A kőszegremeteiek akkor még nem tudták, hogy a csodálatos s földrajzi szempontból is szép-szabályos avasi medence fölé emelkedő obeliszk a történelmi Magyarország egyik legelső Széchenyi-emlékműve lesz, s mind a mai napig Erdély egyetlen szabadtéri mementója — bő másfél évszázaddal ezelőtti felavatása pedig az egész Avas ünnepe volt, beleértve a szomszédos román falvak lakosságát is, akik olyan jól érezték magukat, hogy „kalappal itták a bőkezű szinérváraljai adakozó, Mándy Bertalan földbirtokos borát”, a közeli hegytetőn pedig egy teljes hétig égett – világította be a vidéket a Széchenyi tiszteletére rakott máglya. 
hirek/2024/szechenyi-kremete/25.jpg

Szombaton délelőtt a hagyomány szellemében, a helyi református templomban nt. Sziszik József ünnepi, Mózes második könyvének soraira épített igehirdetésével kezdődött Széchenyi-megemlékezés, majd a prédikációt követően az Öreg firkász, az elkötelezett Széchenyi–kultuszt életben tartó néhai Sike Lajos újságíró emléktábláját koszorúzták meg az egyházi iskola épületének falán. 
hirek/2024/szechenyi-kremete/4.jpg

Innen a Domokos-dombon lévő emlékműhöz zarándokoltak a megemlékezők — köztük az Országos Széchenyi Kör küldöttsége, akik pár év „kihagyást” követően most ismét ellátogattak Kőszegremetére — ahol Endrődi Sándor Emlékezés Széchenyi Istvánra verse köszöntötte az egybegyűlteket, Cseh Virág szavalatában.
hirek/2024/szechenyi-kremete/9.jpg

„Széchenyi úgy tudta inspirálni ennek a vidéknek a lakóit, hogy soha nem járt itt – sokan keresik az inspirációt ma is, akárcsak a gróf, Nyugaton.  Hiszen Széchenyi is Nyugatról hozott haza sok olyan dolgot, amelyek versenyképesebbé, erősebbé tették a magyar közösségét. A ma is keresztény értékrendet valló nemzetünknek fontos, hogy kövessük példáját, figyelve azonban arra, mit veszünk át az értékválságban szenvedő Nyugatról! De ez a hely, az obeliszk és környéke, az a tény, hogy ma is áll és közösségünk birtokában van, bizonyítéka annak, hogy ha a világi vezetők, a politikum, az egyház és a civilek összefognak, akkor nemzeti emlékhelyeinket át tudjuk menekíteni az utókornak” – fogalmazott ünnepi gondolataiban Nagy Szabolcs parlamenti képviselő. 
hirek/2024/szechenyi-kremete/28.jpg

Az emlékhelyek-zarándokhelyek és a történelmi emlékezet fontosságát hangsúlyozta Aczél Eszter történész, az Országos Széchenyi Kör elnöke is, II. Rákóczi Ferenc fejedelmet említve, akinek emléke szinte teljesen feledésbe merült, és a márciusi ifjak „találták meg” történelmi  példaképet keresve. „A tárgyiasult emlékhelyek rendkívül fontosak. Kőszegremete elmúlhatatlan érdeme, hogy a Széchenyi-obeliszk egy évvel a legnagyobb magyar halála után megvalósult. Bátor tett volt. És azóta is áll a Domokos-dombon.” – mondta. 
hirek/2024/szechenyi-kremete/10.jpg

A gyermekkorát Kőszegremetén töltött dr. Ábrám Tibor fizikus, a miskolci Lévay Gimnázium igazgatója a szülőföld és annak közössége adta gyökereket és szárnyakat hangsúlyozta beszédében, ugyanis érzelmi identitása mind a mai napig ide köti. „Emlékezni nagyjainkra közösségi oszlop is, a kőszegremetei magyar közösség pedig egy ilyen erős oszlop.” – tette hozzá.
hirek/2024/szechenyi-kremete/23.jpg

A főhajtás koszorúzással és a Szózat eléneklésével zárult, a rendezvény pedig a kultúrotthonban folytatódott, ahol az avasújvárosi Bokrétások szatmári néptánc-összeállítással örvendeztették meg a vendégeket.

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!