Szatmárnémeti

Fogy a szemét a Ghica utcán

2013.09.27 - 09:43

Szeptember 26-án újabb utánfutónyi hulladékot szállítottak el a Ion Ghica utcai tömbház mellől, de még így is maradt ott éppen elég szemét.

 

Újabb, mintegy harminc köbméter szemetet gyűjtött be a szatmárnémeti Ion Ghica utcai lepusztult tömbház mellől tegnap a Florisal markológépe. A tömbházban lakók közül senki sem segített, alig néhányan voltak otthon a tömbházban lakó húsz-huszonnégy család tagjai közül, azok is főleg idősek és gyerekek.

 

Magától legyen tisztaság

 

Már harmadik alkalommal járnak a helyszínen a szatmárnémeti köztisztasági vállalat emberei, ám mindig ugyanazzal a közönnyel és ugyanazokkal a kifogásokkal találkoznak, amelyeknek a lényege, hogy tűnjön el ugyan a hulladék, de a lakóknak ne kelljen dolgozniuk ezen.

A polgármesteri hivatal három héttel ezelőtt elindított takarítási akciója egyébként igen gáláns gesztus volt a tömbházban félig jogosan, félig jogtalanul lakókkal szemben, hiszen a városnak egyetlen mozdulatot sem kellett volna tennie az épület környékének megtisztításért. Az épületnek mondott tákolmány, amelyikben szobáknak sem nevezhető, tizenöt négyzetméteres lakások vannak, a csődeljárással küzdő Samobil részvénytársaság tulajdonában van, a polgármesteri hivatalnak se joga, se kötelezettsége nincs az épület körül rendezkedni. A takarításnak mégis nekikezdtek, nem a lakók komfortérzetére való tekintettel, hanem az erjedésnek indult, szerves hulladékot is tartalmazó szeméthalmok jelentette fokozott fertőzésveszély megelőzése érdekében.

.

Princz Csaba