Vidék

Fogva tartotta, és megverte „barátját”

2014.02.03 - 08:50

A Szatmár Megyei Rendőrfelügyelőség tájékoztatása szerint pénteken este furcsa bűnesetet jelentettek Szoporról.

Egy 43 éves férfi, F. Gheorghe arról tájékoztatta őket, hogy egyik barátját elrabolták. Mint elmondta: a szóban forgó fiatalemberrel, a 19 éves G. Iosiffal töltötte az időt, aki adott pillanatban elindult italt venni, azzal a célzattal, hogy együtt elfogyasztják. Magával vitte idősebb társa mobiltelefonját is, hogy útközben zenét hallgathasson. Vissza azonban nem tért, mivel — mint kiderült — a 17 éves C. Viorel, akinek egyébként korábban is akadt dolga a törvénnyel, erőszakkal lakására cipelte G. Iosifot, ahonnan nem hagyta távozni és meg is verte. Állítólag azért erőszakoskodott, mert tudta, hogy a fiatalember jóban van a haragosaival, és a telefont is elvette tőle, mivel a készülék gazdája is a feketelistáján volt. Egy idő után elengedte áldozatát, hazakísérte, és javasolta neki, hogy tartózkodjon a hatóságok értesítésétől. A rendőrséget másnap F. Gheorghe értesítette, miután megtudta, hogy barátja miért nem ért vissza az itallal. Az agresszor ellen eljárást indítottak fogva tartásért, testi sértésért és lopásért.