Szatmárnémeti

Foglalkozások a Fonó-Házban

2014.10.16 - 11:32

Ezen a héten a következő programokkal várják a Fonó-Házba látogató gyerekeket : csütörtökön, Magvető havának 16. napján játékos nyelvtanulással várja a gyerekeket a Fonó-Ház Playground Játsszunk angolt! elnevezésű angol nyelvműhelye: 17 órától a kezdőké, 18 órától a haladóké lesz a terep. Pénteken, 17 -én kukoricacsuhéból készíthetnek őszi kopogtatókat és csuhéállatokat azok, akik a Fonó-Ház kézműves műhelyébe látogatnak: 16 órától a kisiskolásokat, 7 éves kortól, 18 órától pedig a nagyobbakat, 10 év felettieket várják. Szombaton, 18-án, 16 órától a Házitündér Tanodában a savanyúkáposzta készítésével, illetve számos finomság felhasználásával foglalatoskodhatnak a kicsi gazdasszonykák. Október 20-án citeraoktatás indul a Mátészalkáról érkező Agárdi Éva citeraoktató vezetésével gyerekeknek és felnőtteknek. Hétfőnként, 13 órától kezdődően, óránként más-más csoportba szerveződve nyílik majd lehetőség a régi hangszerrel történő alapos megismerkedésre, illetve a fokozatos hangszeres tudás elsajátítása mellett éneklésre is módjuk lesz a jelenlévőknek Érdeklődni, jelentkezni az ismert elérhetőségeken lehet: 0744-687813-as telefonszámon Nezezon Enikőnél, a 0741-182063-as telefonszámon Takács Andreánál, illetve e-mailben az [email protected] címen. A Fonó-Ház Szatmárnémetiben a Holló (Mărăşeşti) utca 12. szám alatt található.