Túl nagy falatnak tűnik a Steaua részére a labdarúgó Bajnokok Ligája, Laurenţiu Reghecampf edző legénysége ugyanis kedd este négy gólt még beszedett a második csoportmeccsen, így már hétnél tart.
A bukaresti alakulat a Chelsea-től kapott focileckét a Naţional Arénában. Még a londoniak „vezére” Jose Mourinho is meglepődött, hogy tanítványai ilyen simán nyerni tudtak Bukarestben, ugyanis a Steau alig mutatott valami ellenállást. „Az első perctől jól játszottunk, és az erős kezdés után is tartani tudtuk a szintet. A Steauának nem volt mit tennie ellenünk, részleteiben ismertük a játékát – mondta a portugál szakvezető a 4–0-s találkozó után. – A Steaua egy olyan csapat, amely tud játszani. Meglepett, hogy ilyen könnyen tudtunk nyerni.” Reghecampf elismerte, csalódott a csapatában, ugyanis nem követték utasításait. „Az első két gólt ajándékba kapta az ellenfél. Ezen a szinten nagyon nehéz felállni, ha nem azt játszod, amit megbeszéltünk a meccs előtt. Tudtuk, hogy a Chelsea veszélyes a kontráknál, de mi nagyon naivak voltunk. Sokat vállaltunk, ebből keveset teljesítettünk. Sokkal többet kell dolgoznunk – ismerte el Reghecampf. – Nem csak Georgievszki a hibás a vereségért, hanem az egész csapat” – tette hozzá a szakvezető, miután az újságírók a macedón idegenlégiós teljesítményéről kérdezték. Georgievszki ugyanis rengeteg hibával játszott, képtelen volt tartani Schurrlét bal oldalon és még öngólt is rúgott. „Most létfontosságú a Basel elleni pontok begyűjtése, hogy ne zárjunk a csoport utolsó helyén” – folytatta a Steaua vezetőedzője. A románoknak ugyanis felcsillant a remény, miután a Schalke 1–0-ra nyert Svjácban. A németek az első fordulóban a Steauát verték, most a Chelsea-verő Baselt is, így vezeti az E csoport táblázatát. A mérkőzést azonban beárnyékolta egy lelátói incidens, ami miatt az első félidőben néhány percre félbeszakadt a mérkőzés: néhány aktivista a tetőről hatalmas transzparenst lógatott le a lelátó fölé. A BL-t és a Schalkét támogató Gazprom elleni megnyilvánulás az északi-sarki olajkitermelés megfékezésére tett kísérlet volt. A találkozó előtt a két szurkolótábor is össze akart csapni egymással, a rendőrök gumilövedékekkel igyekeztek csillapítani a kedélyeket.
A következő fordulót október 22-én rendezik, akkor a Steaua hazai pályán fogadja a Baselt, míg a Schalke – Chelsea rangadót Gelsenkirchenben fogják játszani.
Bajnokok Ligája, 2. forduló
E csoport
FC Basel – Schalke 04 0–1 (Draxler 54. perc)
Steaua – Chelsea 0–4 (Ramires 20., 55., Georgievszki 44. – öngól, Lampard 90.).
1.
Schalke
2
2
0
0
4–0
6
2.
Chelsea
2
1
0
1
5–2
3
3.
Basel
2
1
0
1
2–2
3
4.
Steaua
2
0
0
2
0–7
0
F csoport
Borussia Dortmund – Olympique Marseille 3–0 (Lewandowski 19., 80. – 11-esből, Reus 52.)
Arsenal – Napoli 2–0 (Özil 8., Giroud 15.)
A csoport állása: 1. Arsenal 6 pont, 2. Dortmund 3, 3. Napoli 3, 4. Marseille 0.
G csoport
Zenit – Austria Wien 0–0
FC Porto – Atlético Madrid 1–2 (J. Martínez 16., illetve Godín 58., Arda Turan 86.)
A csoport állása: 1. Atlético 6, 2. Porto 3, 4. Zenit 1, 4. Austria 1.
H csoport
Ajax Amsterdam – AC Milan 1–1 (Denswil 90., illetve Balotelli 90+4. – 11-esből)
Celtic – FC Barcelona 0–1 (S. Brown 59.)
A csoport állása: 1. Barcelona 6, 2. AC Milan 4, 3. Ajax 1, 4. Celtic 0.
Fotó: uefa.com